A parlamentarizmus halott
Miután a kormány szisztematikus munkával az elmúlt nyolc alatt totálisan szétverte a demokratikus intézményrendszert és a lebontotta a jogállami kereteket, jóformán már csak a maradék kritikus, a valóságot hűen bemutatni próbáló sajtó áll már csak a hatalommal szembe.
A kiváló költő és ugyanolyan tehetséges publicista, a pikírt, tűpontos kritikai észrevételeiről híressé lett, a magyar nemzet szöveteiben mélyen gyökerező problémákról, illetve az ország haladását korlátozó, káros társadalmi berögződésekről gyakran cikkező Ady Endre már 117 évvel ezelőtt megírta, mi történik egy nemzettel, ha a demokratikus berendezkedés csődöt mond, helyébe pedig a magát istennek képzelő, mindenkit és mindent uralni, fegyelmezni akaró hatalom lép. Ady szerint ahol a parlamentarizmus haldoklik, ott törvényszerűen a sajtó lép elő, ha pedig a sajtó is a parlament sorsára jut, az azt jelenti, hogy a magyar társadalom menthetetlen.
Az alábbiakban közreadjuk annak az írásának a részletét, ami 1902. október 10-én a Nagyváradi Naplóban A sajtó és a parlament címmel jelent meg.
„A magyar parlamentarizmust elnyelte az osztályönzés és a korlátoltság. A magyar parlamentarizmus majdnem nulla. Egy kicsi kis múltja, siralmas jelene után a jövendője nem ígér semmit. Az új palotában megindult már a kisded politikai játék, mely még e kiskorú országnál is nagyon kisdedi. Csak azt nem tudjuk, ha vajon züllhet-e még tovább, süllyedhet-e még lejjebb a magyar parlament? […] „Ahol a parlamentarizmus haldoklik, egyébként csak valamennyire is egészséges viszonyok között: a sajtó lép elő. Ez egyszerű szociológiai törvény. A parlamentarizmus a modern nemzeti társadalom levegője. Levegő nélkül a társadalom nem élhet. Valamennyire egészséges viszonyok között hát ma a magyar sajtónak kellene lennie a társadalom éltető és munkáló levegőjének. […] Egy bizonyos még: a magyar sajtó egészségesebb, jobb és hasznosabb a magyar parlamentnél. De milyen szomorú ez a reláció! Milyen keveset jelent ez a dicséret! A magyar sajtót is megmételyezte a magyar parlament, a politika. A magyar közélet egy betegsége sem kerülhette el természetesen a sajtót. A sajtó nem olyan beteg, mint a parlament, de nagyon beteg azért. Nagyon beteg… Aggodalommal s fájdalommal kérdezzük, vajon gyógyítható-e ez a betegség? Ha a sajtó is a parlament sorsára jutna, ez azt jelentené, hogy a magyar társadalom megmenthetetlen. Elvész, mert megmérgezte a levegőt, melyben élhetne, élnie kellene!...”
A Kik az izgatók? című, szintén 1902-ben, ugyanabban a médiumban közölt cikkéből pedig az alábbi sorokat emelnénk ki:
„Ha minden kritika izgatás, akkor Magyarországon csak a vizsgálóbírák, ügyészek, rendőrök, süketnémák és hülyék egzisztálhatnak, vagy még azok sem. […] „Mindannyiunkat fenyeget a konfiskálás és a dutyi. Hiszen ezt ma Magyarországon könnyen kivívjuk.”