Százéves ravatal - 100 éve halt meg a mi Adynk
Ki tudja hány magyar kisdiák tanulta meg az elmúlt 100 évben a hazaszeret érzését egy földobott kő földre esésére gondolva, maga elé képzelve a tehetetlen tömeg zuhanását, a gravitáció törvényének kíméletlen érvényesülését, egy apró kő megtérését e bolygónak azon szegletéhez, amit anyaföldnek hívnak. Aki ma megtagadja Adyt, az egyszerűen gyökértelen, annak nyilván nincs otthon a könyvszekrényen egy féltett kötete, amit már nagyapja is forró és fájdalmas szívvel forgatott. A magyarnak, akinek Ady nem szent, annak semmi sem szent. Aki magyarként nem látja Ady mindig kétkedő igazságát, az sosem láthatja meg a magyar igazságot, és aki még sosem könnyezte meg legbelül ennek a fájdalmasan gyarló költőistennek a menekülő életét, annak sosem fájhatott még a magyar élet kudarcokkal átszőtt, megszépített világa. De, ami talán a legfontosabb: aki nem látja be Ady szépségét, az sosem láthatott még magyar szépséget. A kultúrharcosok, akik ma kiszolgálják a „disznófejű Nagyúr” rendszerét, akik Adyban csak egy idegenszívű szabadkőművest látnak, ugyanolyan senkik és ugyanolyan senkik is lesznek, mint azok a „nagy magyarok”, akik korábbi korok „disznófejű Nagyurainak” szolgáiként köpködték az egyik legnagyobb magyar géniuszt. Mi mással emlékezhetnék a 100 éve elhunyt Ady Endrére, mint az övéit csak törpe árnyként követő, suta rímekkel, egy hozzá címzett verssel.
Százéves ravatal
(Ady Endre emlékére)
Száz éve kihunyt Pesten egy ősláng,
jó ideje már csak szerényen pislákolt.
Arcára gipsz került, szemére fátyol,
egyedül volt és így halt meg, árván.
Szomorú nagy szemek néznek ránk vádlón,
a világ sosem lesz olyan és sohasem volt,
ugyanolyan sunyin sandít a hold
ahogy százéve kancsított s kémlelt a várból.
Disznófejű Nagyúr röhög a markába,
„-Kiterítve fekszik, így már szép is és jó is.
-Ezt ügyesen kihúzzuk, de maradhat e szó is!
Előtte köpködték, most szirom hullt arcára.
Vér-vesztes szívében színarany markolat,
a Júdás-pénzek a zsebekben csörögtek.
Ma újra megölnének, akik akkor öltek,
s láthatatlan késsel vágnák át torkodat.
