Hoppá: Budapestre érkezett a Velencei Bizottság küldöttsége a különbíróságok miatt

Az Európa Tanács alkotmányjogászokból álló tanácsadó szervének delegációja, a Velencei Bizottság küldöttsége tegnap érkezett hazánkba annak érdekében, hogy megvizsgálja a közigazgatási bíróságok átalakítását. Az igazságszolgáltatás függetlensége és a hatalmi ágak szétválasztása szempontjából visszás kérdésben az Igazságügyi Minisztérium, az Országos Bírósági Hivatal (OBH), a Kúria, az Országos Bírói Tanács (OBT), valamint jogvédő szervezetek véleményét is meghallgatják a delegáltak.

Mint, ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, a rabszolgatörvénnyel egy időben elfogadott különbíróságok létrehozását lehetővé tevő jogszabály jó eséllyel sérti az alkotmányosság alapelveit.

A különbíróságok bírái a jogállamiság szempontjából kiemelten fontos ügyekben ítélkezhetnének, többek között a médiát érintő sajtóperek, illetve a választással kapcsolatos perek, valamint a különbíróságok döntenének az állampolgár-állam vonatkozásában megindított peres eljárások esetében is. A különbírósági bírák - a jogállamiság eszméit és kritériumait semmibe véve - a kormánytól, pontosabban az igazságügy-minisztertől kapnák a felhatalmazásukat. Ez a tény már önmagában jogi nonszensz, az pedig egyenesen joghalál, hogy amennyiben egy állampolgár beperel egy kormány által irányított szervet, akkor abban is a kormány befolyása alatt álló különbíróság döntene majd. Például, ha beperli valaki az Igazságügyi Minisztériumot vagy a Miniszterelnöki Hivatalt, akkor az ügyében a kormányfő által kinevezett igazságügyi miniszter által felhatalmazott bíróság hozna ítéletet.

Ez nyilvánvalóan ellenkezik a demokratikus jogállami elvekkel, ezért érkezett Magyarországra az 1990-ben létrehozott testület delegációja. A Bizottság a különbíróságok megvizsgálására feltehetően egy szűkebb körű rapportőr-csapatot nevezett ki - ahogyan azt általában tenni szokta -, akik miután vizsgálatot folytatnak le az adott országban, majd megfogalmazzák véleményüket és javaslataikat.