Kedves Naplóm! Régóta nem jöttem ennyire izgalomba semmitől: Bajnokok Ligája-döntőt rendezhet Budapest!

Remegő kézzel írom ezeket a sorokat. Nagyon boldog vagyok.

Végre sor kerülhet arra, ami minden magyar ember legfőbb vágya, és ha ez összejön, akkor végképp célba érünk majd és az én álmom is teljesül. Hiszen, ha sikerül Sanyi terve, ki a franc foglalkozik majd abban a pillanatban azokkal a hülye várólistákkal, melyeket sok esetben egy betegnek egyszerűen nincs ideje kivárni, és amivel jó ideje baszogat már az ellenzék? Kit érdekel, amikor, ha Isten is úgy akarja, egyszer talán BL-döntőt nézhetünk itt Pesten, hogy Európa közepén, a 21. században egyre többen halnak meg kórházi fertőzésekben? Őszintén, szerintem még az éppen sürgősségi ellátást igénylő beteg is csak jót mosolyog majd azon, hogy az egész megyéjében megszűnt az ellátás orvoshiány miatt, ha meghallja szeretett fővárosunkban felcsendülni a BL-indulót. De legyen is így, ezért építettem azt a sok stadiont, ezért toltam bele a fociba százmilliárdokat! Nem várok dicséretet.

De ne álljunk meg itt! Ha a döntőben jó párosítás jön majd össze, az olyan érdeklődésre tarthat számot, amely az egyébként nem létező kivándorlásra is komoly hatással lehet, hiszen könnyen hazajöhet pár fiatal, legalább egy napra, hogy nálunk tekintse meg a finálét, persze utána bizonyára elszólítja majd őket újra a kalandvágy. Gondoltam az egyszerű emberekre is, ha most elkezdenek spórolni a jegyre, akkor talán a nyugati bérektől messze elmaradó fizetésükből is összerakhatják a ticketre valót. Most mit röhögsz? Igenis sikerülhet, hiszen Sanyi, újraválasztott FIFA-alelnök, az MLSZ elnöke a kedvenc sportlapomnak adott interjújában arra nem reagált, hogy ez a mindannyiunk által annyira várt siker négy éven belül bekövetkezhet-e. Így valószínűleg lesz legalább 8 évetek a spórolásra, annyi idő alatt, ha nem megy nyaralni a család, meg sokat tolod a túlórát, össze lehet szedni azt a pénzt! Látjátok? Én még erre is figyelek.

Azért jó látni, hogy lassan révbe érünk, kedves barátaim. 2030-ra megközelíthetjük ezt a szar, élhetetlen Ausztriát is, és mondom, addigra tényleg összejöhet a Bajnokok Ligája-döntő rendezés. Ne felejtsük el azt sem, hogy már az euróra sem kell sokat várni, hiszen Gyuri szerint már csak röpke évtizedekre vagyunk a bevezetésétől.

Elképesztő látni ezt a fejlődést. Az ember tényleg csak kapkodja a fejét. De mondom, nem várok elismerést, megszoktam már, hogy ellenszélben dolgozom, de ezek a sikerek helyettem is beszélnek.

De, ha már itt tartunk, miért érnénk be ennyivel? Miért nem merünk nagyot álmodni?

Milyen csodálatos lenne, ha ebben a budapesti BL-döntőben mondjuk a Puskás Akadémia és a Kispest Honvéd mérkőzne egymással, nem?

Most mennem kell, sétálni megyünk. Azt mondták, jót tesz majd nekem ez a grazi levegő. Egyébként jól érzem itt magam, nem túl nagy a szobám, de kényelmes, és a kaja sem rossz - persze azért nem egy Gundel az itteni konyha - a környék viszont nagyon szép és nyugis...

2019. februárja

V.