Rendőrségi spicli a kormánypárt új trollja?

Bár az eddigi híradásokból sokan arra következtettek, hogy a Mi Hazánk és a Fidesz vadházasságának közös gyermekeként megszületett Vadhajtások elnevezésű portál trollja, Bede Zsolt egy egykori jobbikos ferencvárosi ultra, azonban éppen ideje eloszlatni ezt a tévhitet. Egyrészről – az ellenzéki párt tájékoztatása szerint - Bede Zsolt nevű személy sosem volt tagja a Jobbiknak, másrészről sokan gondolják úgy, hogy jobb lett volna, ha „főhősünk” soha nem megy az Üllői úti stadion közelébe se. Több , általunk megkérdezett Ferencváros-szurkoló kifejezetten méltatlannak tartja, hogy Bedét a médiában számos helyen „Fradi ultraként” aposztrofálják, holott Bayer Zsolt új kedvence évek óta inkább a nem kívánatos személyek kategóriájába tartozik a Ferencváros szurkolótáborában, talán ez is magyarázat arra, hogy Bede - forrásaink beszámolói szerint - nem is jár meccsekre. A birtokunkba jutott dokumentumok alapján nem véletlenül. A rendelkezésünkre álló rendőrségi jegyzőkönyvek szerint ugyanis meglehetősen érzékeny információkkal szolgált a nyomozóhatóságoknak egy FTC-DVTK mérkőzésen történtek kapcsán megindult büntetőeljárás során.

Bede Zsolt a választások idején Vona Gábor fórumait zavarta meg több alkalommal, mostanában pedig azzal került be a híradásokba, hogy sikertelenül próbálta megtrollkodni Hadházy Ákos egyik előadását, valamint hasonlóan színvonalas szereplés volt, amikor Bayer Zsolt egyik migránsokkal riogató fórumán magyar fiatalokról tépte le a tulajdonukat képező Soros-álarcokat. By the way utóbbi nagysikerű szereplésén még a Bayer-showt bekiabálással megzavaró Gulyás Balázzsal szemben is fenyegetőleg lépett fel, amikor az arcát csuklyával eltakaró társával a rendezvényről távozó publicista után eredtek. Az már tényleg csak hohmecolás, hogy az említett fórumon, ha az orbánista megmondóember valóban keresztény és konzervatív lenne, akkor nyilván felszólította volna Bedét, hogy önhatalmúlag ne lépjen fel a rendezvényen és főként ne ilyen formában. Főként úgy, hogy a felvételek alapján a rendezvény békéjét egyébként is védték biztonsági emberek.

bede01

Bede bevetésen (Mónus Márton/MTI)

A müezzin énekek magyarországi DJ-ből a Bayer Zsolt-féle nyugdíjas fórumokon rendet biztosító Bede azonban több, mint testőr. Bede politikai hovatartozását egyrészről plasztikusan szemlélteti, hogy a civilben állítólag pincérként dolgozó trollt egy fotón együtt láthatjuk Orbán Viktorral, valamint nemrégiben Bayer Zsolttól - a Fidesz 5. számú pártkönyv tulajdonosától - hallhattunk saját műsorában egy coming out-ot, miszerint „imádja a palit”. Másrészről az is tény és egyáltalán nem jelent ellentmondás, hogy a már említett Bede-féle portálon úgy futtatják a Mi Hazánk Mozgalmat, mintha az kötelező lenne. Arról már többször írtunk, hogy egyre láthatóbb, hogy a Mi Hazánk Mozgalom a - KISZ-es Soros-mentoráltak által vezetett - Fidesz ultraradikális szatellitpártjaként szeretne bevonulni a magyar történelembe. Ebben fontos szerepe lehet a portálnak.

hadhazy_bede_FB

Hadházy Ákos rendezvényén (Forrás: Facebook.com)

Az alább közölt dokumentumokból kiderül, hogy Bede Zsolt egy 2009-es szurkolói megmozdulás kapcsán releváns információkkal szolgált a rendőrség számára. Forrásaink szerint az adott garázdaságban megindított ügyben letöltendő szabadságvesztést jelentő ítélet is született. Amennyiben a dokumentumok valódiak, akkor ez megfelelő magyarázattal szolgál arra vonatkozóan, hogy Bede miért lett „persona non grata” a Fradi-táborban. Ez ugyanis nem egy gyermeteg csínytevés beköpése a felnőtteknek, hanem Magyarország egyik legösszetartóbb közösségének totális elárulása. A Ferencváros Torna Club „Erkölcs, Erő, Egyetértés” jelmondata sokat elárul a szurkolótábor értékrendjéről, ebbe pedig egy vamzer nem igazán fér bele.

bede_vadhajtasok_tanu01

bede_vadhajtasok_tanu02

bede_vadhajtasok_tanu03