Európa Tanács: A magyar kormány uralja a média nagy részét, a független tájékoztatást pedig igyekeznek ellehetetleníteni

Arra figyelmeztetnek, hogy a II. világháború vége óta nem volt ilyen törékeny helyzetben a sajtószabadság.

Az Európa Tanács jelentése szerint az elmúlt években jelentősen romlott a médiaszabadság helyzete Európában. Miközben nő az újságírók elleni támadások száma, riportereket tartanak fogva egyes országokban, a hatóságok, a kormányzat ellenőrzését végző szabad sajtó tevékenységét új törvények akadályozzák. A szervezet „természetesen” kiemelten foglalkozik hazánkkal is:

Magyarországon a média nagyon magas arányban koncentrálódik a kormánypárti oligarchák kezeiben

Valóban, körülbelül már 90%-ban…

Megemlítik továbbá, hogy „Olaszországban kimagasló mértékben megnőtt a jelentett jogsértések száma”, Törökország továbbra is vezet az újságírók bebörtönzését tekintve, Oroszországban pedig a kormány súlyosan korlátozza a szólásszabadság terét. Nos, ezekhez az országokhoz sorolható erős és büszke hazánk, ami a sajtó-, szólás szabadságának állapotát illeti.

A sajtópaletta 2010 óta történt jelentős átszabásával a magyar kormány mára uralja a média nagy részét, a kevés megmaradt független termék akadályok sorával néz szembe, például a hirdetési bevételek hiányával, a korlátozó szabályozási környezettel és a független újságírók hiteltelenítését célzó kampányokkal.

- világított rá az ET a magyarországi állapotokra, majd felszólították a magyar hatóságokat a sajtószabadság tiszteletben tartására és védelmezésére, és ennek érdekében az érvényben lévő törvények és gyakorlatok felülvizsgálatára.

Határozott és összehangolt politikai cselekvésre van szükség a tagországok és a szervezet részéről, hogy visszafordítsuk a sajtószabadság romlásának trendjét és erősítsük az újságírók védelmét. A szólásszabadság kulcsfontosságú az összes többi emberi jog érvényesüléséhez is, ezért nagy figyelmet kell rá fordítaniuk a tagállamoknak

- tette hozzá Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára.

Milyen kár, hogy az Orbán-kormánynak mindez egyáltalán nem áll érdekében, sőt, ha nem vezérelnék távirányítással a hazai médiumok túlnyomó többségét, nem bombáznák a propagandát folyamatosan a megvezethető emberek arcába, nagyon nagy eséllyel, már nem is lenne Orbán-kormány…