Meghalt Tandori Dezső

80 éves korában elhunyt Tandori Dezső, író, műfordító, József Attila-díjas költő, a kortárs magyar irodalom géniusza. Nemes Nagy Ágnes tanítványaként ötven évvel ezelőtt jelent meg első, legismertebb verseskötete, Töredék Hamletnek címmel. Tandori Dezső a saját, maga által megteremtett különc világában élt, jellemzően a világtól elvonultan írt, illetve rajzolt. Olykor különleges múzsái, madarak között alkotott, de volt lovas és medvés korszaka is. Aktív életszakaszaiban, a fején elmaradhatatlan kötött sapkájával mutatta meg a külvilágnak önmagát és verseit, tárta elénk egy zseni világát, amely művei által mindig velünk marad.

Hommage

Ki szedi össze váltott lovait,

ha elhulltak, ki veszi a nyakába?

ki teszi meg mégegyszer az utat

értük, visszafelé, hiába?

Kardél-nyargalásod két oldalán

még kettészelve is ez állatok

hozzád lassult múlásukkal bevárják,

amig kidől utolsó hátasod:

most még, nem deszka-földes-álruhásan,

visszanézhetnél e hűlő vetésre –

hogy zokogás kockázzon koponyádban,

kopogjon tört szemük dióverése.