Orbán egykori oktatási minisztere, az MTA korábbi elnöke is kiállt az akadémikusok mellett!

Nem várt helyről kapott komoly kritikát Orbán Viktor, illetve a kormányfő bunkósbotjaként funkcionáló Palkovics László. Marosán György XXI. századi szellemi reinkarnációja, akit a pesti nyelv már csak „Bucilaci” néven emleget - a jelek szerint - olyan rombolást vinne véghez a magyar tudományos életben az akadémiai intézményrendszer szétverésével, amit már Pálinkás József, Orbán egykori minisztere, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke sem tud szó nélkül hagyni. A nemzetközi hírű fizikus a mai magyar közéletről és a magyar értelmiségről is kendőzetlenül elmondta a véleményét Veiszer Alinda új, a szlovákiai Pátria Rádióban hallgatható szombat délutáni műsorában.

Elkezdődött egy huzavona, már-már zsarolás, hogy a Magyar Tudományos Akadémia, hogy akasztja föl magát, mert, ha nem, akkor ők akasztják föl. (…) Ennyi erővel mással is megzsarolhatták volna, ellophatták volna néhány akadémikus unokáját. Ez egyszerűen zsarolás, amit Palkovics miniszter úr csinál…Neki az az ambíciója, hogy ő az a nagy ember, aki a magyar kutatást felvirágoztatta. Ez ezen a módon nem fog menni. Én örülnék neki, ha a magyar kutatásban fantasztikus eredmények születnének, sikerülne, de az úgy nem fog menni, ha fenyegetjük a kutatókat és a legjobb kutatóink elmennek. Konkrétan elment már három olyan kutató, aki külföldről jött haza és családjával együtt elköltözik Magyarországról és valószínűleg nem is fog visszaköltözni, mert egy ilyen intézményhálózat nyolc hónap–másfél év bizonytalanságot nem bír ki.

Abban az értelemben csalódott vagyok a magyar értelmiségben, hogy fél kiállni, és fél attól, hogy teljesítse értelmiségi feladatát, azaz megmondja, hogy miről mit gondol, kertelés nélkül. (…) A Fidesz nem arra használja a kapott óriási felhatalmazást és felelősséget, hogy egységesebbé tegye és összefogja a nemzetet, hanem nagyon sokszor megosztásra és a szembenállás fokozására. (…) Az, hogy kezd kialakulni ilyen kritika nélküliség, azt értelmiségiként rémülettel szemlélem. Én elhiszem, hogy senki nem szereti a kritikát, én sem szeretem, amikor csak kritizálnak, nekem se esik jól, ha azt mondják: no, ezt nem jól csinálja. De én az életem során igyekeztem magam olyan emberekkel körülvenni, akik, ha én hülyeséget akarok csinálni, akkor megmondják a szemembe, hogy ez így nem jó.

Vannak olyanok, akiket elitnek sem neveznék, de ők szólalnak meg a közéletben, és ha egy faluban, ahol csak egy-két TV-csatornát nézhetnek csak és azt látják, hogy ott bunkó módon káromkodik valaki, akkor előbb-utóbb azt hiszik, hogy ez jó.

- fejtette ki véleményét Pálinkás József, az Akadémia egykori elnöke. A vele készült teljes beszélgetést pedig itt lehet meghallgatni.

orban_palinkas

Vajon Orbánnak már akkor is ez járhatott a fejében? (Fotó: Bődey János/index.hu)