Kéri László: A kormány megteremti az új ellenségtípust, a "családelleneseket"

A #hetikéri rovatban a hazai közélet egyik legérdekesebb egyéniségével, politikai gondolkodójával, Kéri Lászlóval beszélgetünk hétről hétre a legfontosabb történésekről. Azt megígérhetjük, a politológus soha nem rejti véka alá a véleményét. Itt a Heti Kéri!

Zsúrpuni: Úgy tűnik, a hazai médiumok közéleti részét egy egész hétre lefoglalta a kormányfő vasárnapi beszédének értelmezése. Lehet még ebben a témában újat mondani?

Kéri László: Azt hiszem, hogy a Zsúrpubi olvasói számára én már az égvilágon semmi újat nem tudnék mondani, hiszen időközben mind a hét családvédelmi pontot tételesen, szinte az utolsó forintokig kiszámolták és kimutatták, hogy a hangzatos és nagyvonalú programok valójában a mai magyar társadalom legfeljebb elenyésző töredéke számára jelenthetnének tényleges segítséget.

ZSPB.: És ha a véleményt kérdezem?

K.L.: Persze, hogy van, de ennek szinte semmi köze ahhoz a kórushoz, amelynek fülsiketítő ünnepi hangzavara mostanában betöltötte a médiateret. Lenne legalább három-négy megjegyzésem is. Először is, hogy ha a Fidesz ennyire jól tudja a demográfiai gondok súlyosságát, akkor ki akadályozta meg őket abban, hogy bármit is tegyenek 1999 óta a megoldásukra? Ne jöjjön senki sem azzal a kifogással, hogy a gazdasági helyzet miatt ezt korábban nem lehetett lépni. Hasonlítsa már bárki össze, hogy 2010 óta mennyit költöttek például stadionépítésre azzal, hogy ez a nagy-nagy önünnepléssel beharangozott program mennyibe is kerül. Meg fognak lepődni a számokon. Másodszor, a demográfiai folyamatokban érdemi változásokat évtizednyi hosszúságú tendenciák megváltoztatásával lehetséges csak elérni, akkor is csak úgy, ha ezek a tendenciák valamennyi gyermeket vállalóra TARTÓSAN ÉRVÉNYESEK. Ma még csak annyit tudhatunk, hogy a beígért könnyítések majd ekkor és ekkor lesznek, továbbá azt, hogy meghatározott időre szólnak. A döntések legfeljebb egy jómódú és szűkebb réteg számára jelenthetnek érdemi változásokat. Harmadszor, az egész tálalásból üvölt a kampányjelleg, s nem is kétséges, hogy ezt fogjuk hallani reggeltől estig a májusi választásig. S ha akkor ez bejön, még tovább is.

Elég lesz ezerszer azt állítani, hogy megvédtük a magyar családokat, megállítottuk a népességcsökkenést, és lesznek kellően megbízható Századvég-kutatók, akik majd a megfelelő számokat elő is fogják varázsolni.

A demográfia az egyik legszebb, legtanulságosabb társadalomtudományi ág, ahol több tucatnyi összefüggést, hosszútávú idősoros adathalmazt kell figyelembe venni, mielőtt még az ember szólásra nyitná a száját. Negyedszer pedig megteremtik az új ellenségtípust, hiszen ezek után majd bárki kritizálja a kormányzati döntéseket, azonnal megkaphatja a „magyar családok engesztelhetetlen ellenségének” titulusát, aztán majd magyarázkodhat.

ZSPB.: Üdvözítőnek akkor semmit nem lehet nevezni a bejelentésekből?

K.L.: Dehogynem. Azt például nagyon jónak gondolom, ha az állam hathatós segítséget nyújt még a leginkább hatékony életkorban ahhoz, hogy anyanyelvi környezetben is lehessen idegen nyelveket tanulni. Ez nagyon fontos dolog, már a rendszerváltás kezdetén is ezzel kellett volna próbálkozni. Igazán csak zárójelben mondom neked, hogy jóval több mint húsz évvel ezelőtt, amikor még rendszeresen konzultáltunk különféle kormányzati emberekkel, éppen ilyen jellegű javaslatokat erőltettünk mi is. Szomorúan látom be, hogy e téren is legalább egy negyedszázadnyi időt elvesztegettünk, de annak örülök, ha végre e téren lesz valami érdemi elmozdulás. A bölcsődeépítési program is jó, csak nehéz hinni, hiszen annyiszor ígérték már, és azt sem értem, miért kell évekre elhúzni.

ZSPB.: Mindemellett akadt még elemzői szemmel említésre méltó esemény a múlt héten?

K.L.: Az, hogy ezen a héten is kaphattunk leckét arról a kapitális méretű képmutatásról, ami hazánkban az idegenekhez és külföldiekhez való viszonyok zavarodottságát jellemzi. Egyszerűen képtelen vagyok feldolgozni azt a fajta kiáltó ellentmondást, ami az idegenek/külföldiek/migránsok elleni tudatos és hatékony uszítás sikerességét illeti, valamint mindennek az ellenkezőjét is jellemzi.

Egyfelől milliókat sikerült lelkileg ráhangolni az idegengyűlöletre, másfelől meg a lehető legnagyobb lelki nyugalommal fogadjuk el azt, hogy egy Fradi-Újpest rangadón alig látni magyar játékost; egy sikeres kézilabda vagy kosárlabda csapatban alig van hazai nevelésű sztár.

Mindezt most azért mondom, mert a minapi élsportoló-gálán méltán kaptak háromszor is kiemelkedő elismerést azok a részben kínai származású sportolók és edzők, akiknek a magyar sporttörténelem első téli olimpiai aranyérmét köszönhettük. De mehetnék tovább is:

hivalkodunk a migránsok elriasztásának sikereivel, miközben húszezernyi fizetőképes és nem kellően ellenőrzött külföldinek teljes körű állampolgári szabadságot, uniós mozgáslehetőséget biztosítunk a letelepedési kötvényekkel. Erről súlyosan hallgatnak.

Néztem a díjátadót, örültem annak, hogy a szavazó közönségnek nem ment el az esze és képes volt a valódi teljesítményeket elismerni. Engem nem zavar, hogy a győri lányok között hány skandináv, délszláv és brazil származású játszik, tudok örülni a sikereiknek így is. És azt is tudom, hogy nincs ez másként a francia, német, román bajnokságban sem, mint ahogyan a kosárlabdában is ugyanezt láthatod a spanyol, olasz és egyéb országok kiemelkedő csapataiban. A probléma nem is ez, hanem az, hogy az ott ünneplő politikusok között hány olyan van és volt, akik más körülmények és másféle helyzetekben lelkes élharcosai az idegenek elleni tudatos uszításnak és hangulatkeltésnek, merőben sunyi kampányszempontok jegyében. S ahogyan ők súlyosan meghasonlottak, ugyanez mondható hazánk lakosságának nagy részére is. Össze vagyunk zavarodva a legelemibb emberi dolgok és viszonyok terén, és ennek a kollektív zűrzavarnak a kialakulásában óriási felelőssége van azoknak, akik ezen a héten éppen a magyar családokat akarnák jobb - demográfiai - belátásra téríteni.