Ez még mindig a családok éve: a fideszes polgármester földjei pont ott vannak, ahol az új ipari park lesz, százmilliókat kaszálhat

Biztosan teljesen véletlen, hogy Szabó Józsefet és családját ekkora szerencse érte, ugyanis a város első emberének, a rokonainak, feleségének és nővérének is éppen ott vannak földjei, ahol az ipari park, valamint az ahhoz kapcsolódó autópálya-felhajtó épülni fog, és ez még nem minden! Úgy tűnik, a családok éve nem ért véget, az már más kérdés, hogy név szerint fel lehet sorolni azokat a családokat, amelyek tényleg jól járnak az Orbán-kormánynak köszönhetően.

Minden szépen és jól, mondhatni varázslatosan alakult, az önkormányzat ugyanis már meg is adta az engedélyt arra, hogy a földterületeket belterületté minősítsék. Miért fontos ez?

Mert a környéken 1m2 szántóföld értéke ezer - kétezer forintra tehető, a belterületté minősítés után viszont akár 10-15 szeresére nőhet. A beruházás összesen 50 hektárra terjed ki, ebből a közeli áruház birtokol 16-ot, Szabó pedig nem árulja el, hogy a maradék 34 hektárból mennyi van az ő és rokonai tulajdonában. A 24.hu azonban véletlenszerűen kiválasztott 10 telek esetében kiderítette, hogy minden második Szabó József, felesége Szabó Józsefné, illetve nővére Szabó Eszter tulajdonában voltak. A portál számításai szerint így a család konyhájára százmilliókat is hozhat ez a biznisz.

Szóval nem érdemes a Fidesz „Családok éve” nevet viselő, hangzatos programját kritizálni. Jól látható ugyanis, hogy idén és folytatják! Így aztán, bár az országban élő emberek ezreit továbbra is a kilakoltatás, millióit pedig a megélhetési gondok réme fenyegeti, a Tiborcz család, a Mészáros család, a Garancsi család, a Matolcsy család, a Rogán család, a Rétvári család, a Schmidt család, a Kósa család, a Deutsch család, a Semjén család, most már a Szabó család, stb… egyre jobban teljesít. Ja, és az egész kupac tetején pöffeszkedő Orbán családot még véletlenül se hagyjuk ki a sorból...

(Borítókép: Facebook)