Bréking: ismét megvalósult a parlamentben a teljes ellenzéki összefogás!

A teljes ellenzék kivonult a parlamenti ülésteremből ma délután. Először közös sajtótájékoztatót tartottak, majd az MTVA Kunigunda utcai székházához vonulnak, onnan pedig az esztergomi Suzuki-gyárhoz indulnak tovább. Mint ismeretes az elmúlt héten a Magyar Suzuki Zrt. 42 munkavállalója által alapított szakszervezet megválasztott vezetőjét még azelőtt kirúgta a cégvezetés, mielőtt a gyár vezetésének megküldhették volna az alapszervezet megalakulásról szóló értesítést a munkavállalók. A parlamenti ellenzék képviselői most így vállalnak szolidaritást a széttúlóráztatott és alulfizetett dolgozókkal.

Úgy tűnik, hogy egyelőre nem igazán jön be a Fidesz izzadságszagú politikája, miszerint mindenképpen egymás ellen próbálják hergelni az ellenzéki képviselőket és szavazókat. Ezt jellemzően úgy próbálják elérni, hogy a Jobbikot folyamatosan nácizzák, a baloldalt pedig szemkilövetőknek titulálják. Orbán ezzel érné el, hogy megmaradjon a centrális erőtér, ahol a Fidesz nevű bolygó körül, sok pici, súlytalan hold kering. Most azonban a sok hold holdból egy új bolygó látszik összeállni. Ez pedig a legnagyobb veszélyt jelenti Orbán hatalmára nézve.  

Az ellenzék nem fog részt venni a propagandahétfőn, helyette ott állnak ki a munkavállalókért, ahol erre a legnagyobb szükség van, ezért hétfőn délután elmennek Esztergomba a Suzuki-gyárba és ott felteszik a kérdéseiket

- mondta a szocialista pártelnök, Tóth Bertalan.

 

Gyáva miniszterelnöknek nincs hazája

- jelentette ki Jakab Péter, a Jobbik politikusa az összellenzéki sajtótájékoztatón.

Az ülésteremben maradt fideszes képviselők most hoppon maradnak, mert bár működik a parlament ellenzék nélkül is, csak egy demokráciában ez mégiscsak picit furán néz ki. 

Megalakult a kisnyilasok és szemkilövetők szövetsége

- mantrázta egyből a szánalmas és átlátszó kormánypárti propagandát Dömötör Csaba, fideszes államtitkár. 

(Főkép: Illyés Tibor/MTI)