Helyesírási-ügy: A Fidesz helyében nem nyomnánk fullba a kretént

Valóban, a tegnapi helyesírási blama a Kunhalmi-Bangóné-tandem sokadik szereplése volt, ami nem vet túl jó fényt az ellenzékre. Súlyosbító tényező, hogy Kunhalmi Ágnes, az MSZP oktatási (!) szakértőjeként tartotta maga előtt a „Képviselőkbe folytani a szót illendő?“ transzparenst. Ettől még a Fidesz nyugodtan csendben maradhat. Mindenki sepregessen a saját háza táján - hangzik a bölcs mondás, cseppet sem alaptalanul.

A Fidesznek nem is kell aktivizálnia az MSZP-ben megbúvó kriptofideszes alvóügynökeit, ha az elkötelezett szocialista politikusok „Alytónak” rohanással, meg „Kurva erős kép lenne…” típusú szemfényvesztésekkel, illetve a tegnapihoz hasonló - a cirkuszi bohócokat megszégyenítő - mutatványokkal szórakoztatják tovább a nagyérdeműt.

A Fidesz és a fideszes politikusok helyében azonban mi nagyon csendben lennénk, mert egyes szocialisták szekunder szégyent kiváltó akciói még mindig eltörpülnek I. Birkafejevő Szilárd szereplései mellett, aki nemhogy írni, de még beszélni sem képes a magyar nyelv szabályai szerint. Aztán Tállai „TSZ-elnök” András, aki olyat szelfizett tegnap, hogy a posztolással egy időben disznóól ajtóvá változó parlamenti kapu adta a másikat.

Vagy ott van Bayer új kedvence, a vadhajtásos vadpajtás, Bede Zsolt, aki néhány napja a zseniális hungolját villantotta meg a nagyérdemű előtt és vált néhány napra a heti országcirkusz legnagyobb nevettetőjévé. Most pedig a helyesírási-ügy kapcsán lőtte lábon saját magát, amikor még a Kunhalmiékat savazó cikk címét sem sikerült helyesen leírni a szélsőségesen kormánypárti szennyportálon. A hibára egyébként Hont András, a HVG újságírója hívta fel elsőként a figyelmet.

bd_cim_helyesiras

 

Akkor nézzük. Úgy kell írni, hogy WC-n vagy vécén. Esetleg, ha bizonytalanok vagyunk, akkor toaletten vagy klozetton, netán budin. Egyféleképpen nem lehet, ahogy az “újságíró” írta. Kettőspontból elég egy is, és utána - ha nem cím következik pl - kisbetűvel fojtatlyuk. És ez csak a cím volt.

 - írja Hont a Facebook-oldalán.

(Főkép: Facebook.com)