133-ból 87 kormánypárti képviselőnek nincs nyelvvizsgája, de az egyetemi felvételihez kötelezővé teszik a diákoknak

A hazai szánalomra méltó nyelvoktatás eredményét a kormánypárti politikusok saját bőrükön is tapasztalták, de ez nem számít, 2020-tól a felsőoktatásba történő felvétel alapfeltétele lesz a nyelvvizsga.

Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte:

nincs és nem is várható semmilyen változás a 2014. december 18-án kihirdetett rendelkezésekben, amelyek szerint 2020-tól a felsőoktatásba történő felvétel alapfeltétele lesz egyrészt a legalább B2 szintű, általános nyelvi, komplex nyelvvizsga vagy azzal egyenértékű okirat, illetve a legalább egy emelt szintű érettségi vizsga vagy felsőfokú végzettséget tanúsító oklevél.

Az intézkedés következményeinek súlyosságát egyetlen statisztika tökéletesen példázza: ha a felsőoktatási tanulmányok megkezdésének már most feltétele lenne a nyelvvizsga, a jelentkezők 40 százaléka nem kerülne be egyetemre vagy főiskolára - írja a 24.hu.

A portál továbbá arra is felhívja a figyelmet, hogy a parlament honlapján található adatok alapján úgy tűnik, a 199 képviselő közül

- 98 egyáltalán nem rendelkezik nyelvvizsga-bizonyítvánnyal

- 7-nek csak alapfokú nyelvvizsgája van, ami a felsőoktatási felvételihez nem lesz elég (most pedig a diplomaszerzéshez nem elegendő

- további 9-nek pedig nem komplex nyelvvizsgája van, azaz vagy csak írásbeli, vagy csak szóbeli vizsgát tett le egy idegen nyelvből.

Így összesen 114 képviselő nem mehetne egyetemre vagy főiskolára 2020-ban, ez az összes képviselő 58 százaléka.

A pártokat tekintve az arány a következőképpen alakul: nincs nyelvvizsgája

  • 76 fideszes,
  • 11 KDNP-s,
  • 8 jobbikos,
  • 6 MSZP-s
  • 6 DK-s,
  • 3 LMP-s,
  • 1 párbeszédes,
  • 1 független,
  • illetve az egyetlen nemzetiségi képviselőnek sem.