Figyelő: Valótlanul híreszteltük, hogy Nagy Blanka három tárgyból is bukásra áll

A szélsőségesen kormánypárti propagandaoldalak lakájai még januárban indítottak összehangolt támadást a kormányellenes tüntetéseken szereplő gimnazista lánnyal szemben. A Figyelő, a Ripost, az Origo és a Lokál négyesfogat azzal vádolta meg Nagy Blankát, hogy rossz tanuló, több tantárgyból is bukásra áll, illetve sokat hiányzik az iskolából. Nagy Blanka - nyilván a valóságot ismerve – már akkor jelezte, hogy jogi lépéseket tesz az igaztalan vádakkal szemben. Most ennek lehetünk szemtanúi: a Figyelő már le is hozta a helyreigazítást, amelyben lényegében elismerik, hogy hazudtak.

A 2019. január 15. napján megjelent »Három tárgyból is bukásra áll a káromkodó diáktüntető« című cikkünkben a Ripost alapján valótlanul híreszteltük, hogy Nagy Blanka három tárgyból is bukásra áll, illetve, hogy kifejezetten gyenge tanuló. Valótlanul híreszteltük továbbá, hogy Nagy Blankának annyi hiányzása van, hogy az már meghaladta azt a mértéket, amit a törvény még egyáltalán lehetővé tesz.

 

- írja sokadik helyreigazításában a kormánypárti szennylap.

Hamarosan elérkezik az idő, amikor a hazug - emberek életét tönkretevő, karaktergyilkosságokra specializálódott - bértollnokok a morális és szellemi teljesítményüknek megfelelő munkát végezhetnek majd. 

"Az idő igaz, S eldöntiami nem az." - szól a klasszikus idézet.