Nem számít, hogy nem rohamozzák migránsok a határt, addig van „válsághelyzet”, amíg Orbán akarja

Noha még a kormány saját törvénye alapján sem indokolja semmi, hogy meghosszabbítsák a válsághelyzetet, Orbánéknak mindenáron szükségük van a migránsokra, hogy a félelemre és gyűlöletre épülő kampányuk pöröghessen tovább.

Ahogyan az borítékolható volt, az őrületes propagandával sulykolt „migrációs krízis okozta nyomásból” sosem elég Orbánéknak: immáron három éve, egész pontosan 2016 márciusa van folyamatosan érvényben a Magyarország egész területén elrendelt, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet. Ráadásul a Fidesz erre felfűzött, hosszú évek óta szorgosan építgetett migránsellenes kampányát, mi, adófizetők álltuk és álljuk ma is.

De az Orbán-kormányt ez a legkevésbé sem érdekli, csak a saját hatalmi pozíciója. Éppen ezért a múlt pénteki Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat alapján most újabb fél évvel meghosszabbították a válsághelyzetet. Történik mindez annak ellenére, hogy már jó ideje sokkal több rendőr, határőr és katona járkál a határon emelt fal közelében, mint lesben álló, hazánkra végzetes veszélyt jelentő „terroristagyanús migránshorda.”

Érdemes megjegyezni, hogy egy 2015-ben elfogadott törvény alapján akkor lehet elrendelni ilyen válsághelyzetet,

ha a menedékkérők száma

       - egy hónap átlagában a napi ötszáz főt, vagy

       - két egymást követő hét átlagában a napi hétszázötven főt, vagy

       - egy hét átlagában a napi nyolcszáz főt meghaladja;

ha a tranzitzónákban tartózkodók száma

        - egy hónap átlagában a napi ezer főt, vagy

        - két egymást követő hét átlagában a napi ezerötszáz főt, vagy

        - egy hét átlagában a napi kétezer főt meghaladja;

vagy bármely olyan migrációs helyzettel összefüggő körülmény kialakulása esetén (pl. zavargás, erőszakos cselekmények), amely valamely település közbiztonságát közvetlenül veszélyezteti.

Nos, a police.hu-n elérhető, heti bontásban, három kategória („megakadályozott tiltott határátlépés”, „feltartóztatott, majd IBH-kapun átkísért, „elfogott, előállított, majd eljárás alá vont”) szerint csoportosított adatokat áttekintve kijelenthetjük, semmi nem indokolja a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet” meghosszabbítását. A statisztika alapján az idei év hetedik hetében volt a legmagasabb a megakadályozott tiltott határátlépések száma, amikor is 36 eset történt. Ez a szám egyébként átlagban 20-30 között mozog. Ez aztán veszélyes! Ha jobban belegondolunk, ez a szám majdnem akkora, mint ahány óvodást ki szoktak vezényelni a fideszes településvezetők egy 50 méteres járdaszakasz vagy egy frissen zöldre festett játszótéri libikóka ünnepélyes átadására.

Ne felejtsük el, amikor tavaly év végén alig lézengett néhány migráns a határon, hirtelen több ezer embert „találtak”, miután a rendőrség megváltoztatta korábbi gyakorlatát és megújította az illegális migránsok létszámára vonatkozó statisztikáját, így elkezdett például részletesebb információkat szolgáltatni. Csak az új számok feltűnően elütöttek a korábbi, már nem elérhető számoktól. Persze tudjuk, a trükközés különböző formái egyáltalán nem állnak távol Orbánéktól.

Ja, s ne felejtsük el, a kormány teljes titokban több mint 300 venezuelai menekültet fogadott be, amihez ingyen repjegyet, legalább egy évig lakást, magyar és angol nyelvprogramot, valamint letelepedési papírokat is kaptak. Az eszelős összegeket felemésztő migránsellenes kampány, illetve a legújabb, 10 milliárdot kóstáló bevándorlásellenes plakátok fényében ez a tény eléggé kínos lett a kormány számára. A Rogán Antal vezette propagandagépezet gyorsan akcióba is lépett és elkezdte módszeresen „venezuelai magyaroknak” nevezni a dél-amerikai menekülteket, ami azért valljuk be, eléggé mókás, főleg, hogy túlnyomórészt olyan menekültekről van szó, akiknek csupán valamelyik nagyszülője volt magyar, de már a szüleik sem beszéltek magyarul.

Nincs ebben azonban semmi meglepő, a kormány aljas propagandájában régóta nem érdemes logikai összefüggést keresnünk, mindig azt és úgy kommunikálnak, aminek éppen szavazatmaximalizáló hatása van.