Az ilyen minőségi bulikat általában viszi Bécs vagy Prága - szerencsére ez most nem így volt
Rendhagyó módon ezt a beszámolómat egy kérdéssel kezdem: ki emlékszik az olvasók közül Neneh Cherryre? Remélem sokan, hiszen a 80-as évek végén ontotta a dalait az MTV és világszerte a rádiók is, de valahogy a rákövetkező évtizedekben sajnos kevesebbet hallhattunk róla, emiatt a sajnálatos tény miatt is tettem fel ezt a kérdést már így a legelején. Az apropót pedig az adta, hogy a svéd énekesnő tegnapelőtt este adott egy forró hangulatú és egyben bensőséges koncertet az A38-on.
Ki hitte volna, hogy egyszer ez a nap is eljön, bevallom én nem mertem volna rá fogadást kötni; sajnos az ilyen minőségi bulikat, általában viszi Bécs vagy Prága. Szerencsére ez most nem így volt, akik ott voltak, azt hiszem egyetértenek velem, de haladjunk csak szépen sorjában.
Neneh Cherry, azaz született Neneh Mariann Karlsson svéd énekes, dalszerző és spoken word előadó. (Apropó spoken word, az éra nagyágyúja Laurie Anderson pont pár hete kapta meg élete első Grammyjét). A kis Cherry: Don Cherry jazztrombitás mostohalánya, Eagle-Eye Cherry és Titiyo féltestvére, szóval akad bőven a családban tehetség. Ami viszonylag hamar ki is derült Neneh-esetében is, hiszen első lemeze a Raw Like Sushi elég nagyot szólt, ami talán köszönhető az olyan közreműködőknek is, mint Tim Simenon producer vagy Robert Del Naja a Massive Attack egyik agya majd többek között Johnny Dollar is. Talán ezek a nevek is garanciák voltak arra az eklektikus stílusra, amit Cherryből sikerült kihozniuk, persze ehhez hozzájárult a hihetetlenül profi svéd zenei oktatás és az afro-amerikai gyökerek is. Pont a nyolcvanasok végén robbant be az MTV-be, amikor is a korszak nagy dívái épp lélegzethez sem jutottak, vagy bábállapotban várták a 90-esek később mindent felforgató zenei trendjeit. Cherry nem ült bele ebbe a posványba, hiteles volt, cool és profi csapat dolgozott mögötte.
Későbbi lemezei is kiállták az idők próbáit. A Man és Homebrew című albumai, előkelő helyet foglalnak el az polcomon is. Utolsó korongja a Broken Politics tavaly évközben jelent meg, ami egyébként a múlt év végén indult turnéja apropóját is adja. Aki követi a pályáját, az tudhatja az idő múlásával, ahogy az lenni szokott, Neneh is megkomolyodott, ahogyan a dalai is. Az egykor volt lázadó sztár szép lassú lelki megnyugvása tökéletesen lekövethető a lemezein keresztül. Ha csak például a Man albumot vesszük alapul, meglepő őszinteséggel énekelt anyaságáról, politikáról, közéleti kérdésekről, de akár kudarcairól is. A Man-en volt hallható a szenegáli sztár-énekessel – Peter Gabriel felfedezettjével - Youssou N’Dourral énekelt 7 Seconds című dala pedig újra odabiggyesztette az énekest a slágerlisták élére, sajnos azóta azt a sikert nem tudta megismételni, de szerintem nem is vágyott rá. Napjainkig Cherry megszámlálhatatlan világsztárral dolgozott együtt, a már felsoroltakon kívül még megemlíteném: Michael Stipe, a Gorillaz, Robert Palmer, Eric Clapton vagy Timo Maas nevét, csak a rend kedvéért. Side projektjei is élnek és rengeteg más előadó produkciójában vokálozott, vagy szerzett dalt.
Ennek fényében tényleg kíváncsian vártam a fagyos februári estét, hogy végre élőben is meghallgathassam Neneh Cherryt és csapatát. Charlotte Adigéry volt a warm up, egy biztos, a nagyon csinos és borzasztóan szuggesztív hölgyről még tuti hallani fogunk. Cherry és csapata 3/4 9-kor kezdett, és ahogy gondoltam az A38 különleges színhely lehet a turné folyamában, a létrejöttén is keményen dolgozhattak a bulin a menedzserek, ugyanis Neneh egy elég komoly 8 tagú bandával érkezett és tényleg nem aprózták el, a hárfától a vibrafonig minden megtalálható volt a színpadon.
Fura volt a kis színpadon ez a zsúfoltságát, a koncertsorozat többi állomást nézegetve, a produkció nagyobb helyekhez szokott, de maximum ennyit a fanyalgásról. Cherry, ahogy fellépet a színpadra, betöltötte a teret, gesztusaival, folyamatos mosolygásával, tényleg jó hangulatot varázsolt a dunai kulthajóra. A csapat iszonyat jól szólt, a hangosítás remek volt, Cherry hangja - bár hallottam már nagyobb terjedelmet - piszok jó a mai napig, borotvaéles, tiszta! És szó sem volt nosztalgiáról ezen a koncerten. Cherry a Broken Politics dalait hozta, és a három kötelezőn: a Man Childon, a 7 Secondson és a Buffalo Stancen kívül nem is játszott semmit a régi slágerei közül. Megteheti! A Broken Politics dalai nagyon erősek. Ez nem egy nosztalgia buli volt. Bár hozzáteszem, jobban hasonlított egy Portishead/Massive Attack-koncertre, mintsem, ahogy Cherry-t képzeltem. A játszott dalok hihetetlenül profin, dramaturgiájukat tekintve húsbavágóan profin épültek egymásra.
Kiemelném a lemez számomra két legfontosabb dalát, a Black Mondayt és a Synchronised Devotiont, gyönyörű balladák, lüktetésük a legádázabb trip hop rajongóknak is szívet melengetően hathat. Aztán ott van a Kong, amin 3D is dolgozott valamicskét. Neneh Cherry zenekara pedig egy tipikus svéd városhoz volt hasonlítható, a világ minden tájáról érkezett zenészek, akik láthatóan jól megértik egymást a színpadon, a produkció közben cserélgetik a hangszereiket egymás között, ezzel is egy szimbiotikus közösség képét erősítve. Szerencsére a zenére jó hatással van az eklektika. Tényleg érdekes volt megfigyelni, ahogy a hárfás az egyik dalban a szintik mögé ült, majd később a dobokat verte, vagy az alapokat kezelte. Cherry ügyesen kommunikált a közönségével, agyba-főbe dicsérte Budapestet, ahol elmondása szerint most járt először. Majd kérte a pozitív energiákat, taps formájában, hiszen hogy idézzem 55 évesen - a korán élcelődve - ez élteti leginkább. A downtempóra hangszerelt dalokba azért ügyesen belecsalták a Cherryre jellemző rap betéteket, sőt az énekes több dalban megmutatta, mi is az a Spoken Word.
A koncert csúcspontja természetesen a Buffalo Stance volt, de a Seven Seconds akusztikus változata is tökéletesen ült az este folyamán. A közel másfél órás buli tényleg egy igazi csemege volt, egy előre mutató, progresszív énekesnővel, - akiben, mint hallható is volt az este - , még rengeteg jó dal rejtőzik. A hangszerelés, bár a 90-es évek végének a trip-hopjára hajazott, számomra még magasabbra tette a tetszési indexet, hiszen az egyik kedvenc műfajomról van szó. S ahogy kiléptünk a pesti éjszakbába, arra gondoltam, hogy egy aktuális pop csillag épp a közönségét váratja az Arénában, de talán nem árulok el vele nagy titkot, hogy az igazi világsztár szerintem, hétfő este az A38 színpadán volt látható.
