A tiszaeszlári vérvád smafu volt ehhez képest, de Köves Slomó szerint Orbán ideális vezető

A hitleri Németország óta a világ legnagyobb antiszemita kampányát elkövető Orbán cinkos rabbija, Köves Slomó méltatta a kormányfőt és a Fidesz politikáját. Szegény Slomó időviharba kerülhetett, ugyanis a kijelentéseiből az derül ki, hogy ő még nem tudja, amit az országban szinte mindenki: a nácik már régen nem a Jobbikban vannak, hanem országos cimborája, Orbán Viktor oldalán fideszes transzparensek és mihazánkos zászlók alatt menetelnek és üvöltik, hogy „Mocskos Soros”. De persze, ha az ember jobban fülel és nem kollaboráns a hallása, hamar kiderülhet számára, hogy valójában az artikulálatlan üvöltés mögött „Mocskos zsidók” lapul, viszont, ha a jól megfizetett cinkossága miatt erre képtelen, akkor is kiütik a szemét a Soros-plakátra rajzolt Dávid-csillagok, melyek szinte minden második plakáton ott virítottak egy-két „büdös zsidó” felirattal kiegészülve. Persze, ha egy kollaboránst jól megfizetnek azért, hogy hunyjon szemet a nyilvánvaló fölött, akkor egykettőre vakká válik.

A Soros-bérencet sem kell szó szerint érteni, ez alatt a kormánypárti „terminus technicus” alatt valójában a bűzlő és fröcsögő fideszes szájakból a szaftos zsidóbérencezés hallatszik ki. Kár, hogy a mindenki számára nyilvánvalót éppen egy rabbi nem hallja meg. Kár, hogy éppen egy rabbi cinkosságával vezeti Orbán megint abba a világba vissza a hazánkat, amelyből a második világháború óta próbál ennek a népnek a gondolkodó része menekülni. Mert persze az Orbánnal parolázó, szintén korrupt és a hatalomért szintén bármire képes Benjamín Netanjáhú nem fogja a bőrén érezni azt, amit a haverja miatt kell majd elszenvednie az itt élőknek. Az időcsapdába került Köves, de maradjunk csak az ő műkifejezésüknél, szóval az időcsapdába került „Orbán-bérenc” mosolyogva és parolázva asszisztál ahhoz a suttogó antiszemitizmushoz, ami elözönlötte az iskolázatlan és parlagon maradt magyar vidéket. Mosolyogva, pedig tudnia kell, hogy amit tesz az éppen megágyaz annak, amit józan ésszel bíró emberek közül senki sem akarhat. Köves Slomó a Magyar Hangnak adott interjújában még mindig a ma már sehol sem lévő cipőköpdösőn sajnálkozik, de Bayert mentegeti, a jákobozókkal nincs baja, de Jakab Péter vállalhatatlan, talán még a viktorjugendező GFG védelmére is odasietne, ha tehetné, mert ő is mindig megaszongya, hogy Viktor az ideális führer vezető.  

Európában béke van, de ebben a kis országban tombol a háború. Ma még Soros a bűnbak, de holnap könnyen lehet, hogy a Dávid-csillag vagy az azt viselők lehetnek a fideszes tábor új ellenségei. Félő, hogy Orbán sorosozása éppen azt a szellemet engedte ki a palackból, ami a rögvalóságban - a történelmünkben eddig még mindig - mérhetetlen rombolást és kíméletlen pusztítást eredményezett. Adja Isten, hogy ne így legyen! Mindeközben a tömeggel tapsoló rabbi szerint Orbán politikája ideális. Taps, Soros, taps. 

Mi pedig egyszerű tényképként, halkan és rezignáltan rögzítjük magunknak, illetve az utókornak a nyilvánvalót: Köves Slomó Orbán Viktor cinkosa. 

Osszefirkalt-Soros-plakat-1024x593

Összefirkált Soros-plakát (Fotó: szombat.org)

A teljes - Köves Slomóval és Heiszler Andrással készített - interjú a Magyar Hang legfrissebb számában olvasható