Orbán ismét becsicskult: Weber útvonalán gyorsan eltüntették a Juncker-plakátokat

Persze nem történt semmi más, csak az, amivel az ország nagyobb része pontosan tisztában van, Orbán megmutatta igazi arcát. Ugyanis pontosan ez van a haza, Európa, sőt az egész Univerzum védelmezőjeként tetszelgő miniszterelnök felvett álarca és megvezethető szavazói felé eljátszott szerepe mögött: a nagy büdös semmi.

Manfred Weber ma találkozik Orbánnal, hogy a Fidesz Néppárton belüli sorsáról egyeztessen vele, miután a szervezet megfelelő számú tagpártja válna meg a magyar kormánypárttól. Az Európai Néppárt csúcsjelöltje feltételeket szabott meg, melyek teljesülése esetén a Fidesz maradhatna. A hazug, agymosásra szánt EU- és Soros-ellenes plakátkampány felfüggesztése volt az egyik ilyen „kérés”.
Nos, úgy tűnik, a mai találkozó, vagy inkább csicskáztatás előtt, Orbán Viktor visszavedlett a külföldön már eddig is rendre magára öltött, hozzá igencsak passzoló kistáska szerepébe.

A 444 olvasója által, ma korán reggel készített fotók legalábbis erről tanúskodnak. A kifogásolt plakátokat ugyanis elrejtették azon az útvonalon amerre Weber haladhat.

7HOK2y2sUZm5CG89s

444 olvasói fotó

Nagyon erős és büszke, nehogy a végén még maga alá is vizeljen...