Baló György halálával a magyar televíziózás ikonikus alakja ment el

Baló György mérték volt. Mértéke volt a magyar televíziós újságírásnak, a kiegyensúlyozottságra való törekvésnek, az emberi objektivitásnak. A Pulitzer- és Prima Primissima-díjas újságíró, szerkesztő, műsorvezető 71 évet élt.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar–angol–német szakán szerzett diplomát 1970-ben, majd a Híradónál kezdte meg újságírói pályafutását. 1975-től az MTV külpolitikai szerkesztőségének munkatársa, majd egyik vezetője lett. Több mint negyven éves pályafutása alatt számtalan legendás műsort indított, vezetett, szerkesztett. Ki ne emlékezne a beszélgetésekre, ahol a szemüvegszárának rágcsálása közben tette fel tűpontos, szakmailag kifogástalan, eredeti, „Baló-féle” kérdéseit. Januárban érkezett a váratlan bejelentése, miszerint bizonytalan időre eltűnik a képernyőről. Ekkor már többen tudni vélték, hogy nem térhet vissza. Mi pedig reménykedtünk, hogy ez csak szóbeszéd. Baló György halálával a magyar televíziózás egyik legeredetibb, ikonikus alakja, a magyar újságírás egyik legendája távozott.

 

Így köszönt el:

 

 

 (Főkép: Czimbal Gyula/MTI)