„Egy az egy ellen” - Komlón is összefogott a teljes ellenzék

A Jobbik, az MSZP, az LMP, a DK, a Momentum, az Új Kezdet, a Tisztelet Komlónak Egyesület, valamint a Vállalkozók Klubjának komlói szervezetének összefogásából született megegyezés a dél-dunántúli régió egyik legnagyobb városában. Az ellenzéki összefogás polgármesterjelöltje, illetve képviselőjelöltjei a Komló Összeköt nevű szervezet színeiben fognak indulni a fideszes jelöltekkel szemben az egykori szánbányászatáról híres, még napjainkban is közel 23 ezer lakost számláló baranyai városban.

Egy indul egy ellen

- mondta Szakács László, a szocialisták országgyűlési képviselője, az MSZP elnökhelyettese miután hangsúlyozta, hogy mindenki „akarta” az összefogást. Az észak-baranyai városban tartott összellenzéki sajtótájékoztatón bemutatták a közös polgármesterjelöltet is, Ferenczy Tamás személyében, aki a jelenlegi városvezető, a fideszes Polics József kihívója lesz. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara komlói szervezetét vezető független jelöltnek komoly esélyei vannak a kormánypárti polgármesterrel szemben. Komlóval tehát egy újabb városban valósul meg az összellenzéki összefogás, aminek megakadályozására bármilyen hazugságot be fog vetni a kormánypárti média.