Andy Vajna halála után rögtön feltűnt egy máltai offshore cég a TV2 tulajdonosai között

A néhai filmügyi kormánybiztos halála utáni helyezkedések és a TV2 körüli történések több mint érdekesek. Ne legyenek kétségeink: ebben az országban semmi nem történik „csak úgy”.

Aki rendszeresen követi a hazai közéleti-politikai folyamatokat, azt aligha érhette meglepetésként, hogy az egykori filmproducer és milliárdos médiamogul januári halálával új időszak kezdődött a TV2-csoport életében. Főleg, hogy a miniszterelnök már tavaly arra adott utasítást, hogy „barátja”, Mészáros Lőrinc és köre vegye át Andy Vajnától a TV2-csoportot

A G7 gazdasági portál friss cikkében igencsak érdekes dolgokat olvasni. Alig néhány nappal azután, hogy az Orbán bizalmi körébe tartozó Andy Vajna meghalt, egy rejtélyes máltai cég, a Medialog Worldwide Ltd. jelent meg a TV2 tulajdonosai közt. Noha a vállalat – legalábbis egyelőre – csak minimális részvényhányaddal rendelkezik a társaságban, feltűnése több mint érdekes, illetve egyúttal számos kérdést is felvet.

A korábbi céges adatok alapján január 24-ig a kereskedelmi tévé egyetlen részvényese a néhai filmügyi biztos érdekeltségébe tartozó Magyar Broadcasting Co Zrt. volt, ám egy aznap tartott közgyűlésen már bekerült tulajdonosként egy Máltára bejegyzett offshore cég is a médiavállalkozás alapszabályába. Ez ágyazott meg a Medialog megjelenésének. A cikkből kiderült, a cég nagy valószínűséggel egy a hátérben korábban lepapírozott opciós szerződés segítéségével kerülhetett képbe, mivel már tavaly májusban megállapodtak a jövőbeni részesedésről a csatornát működtető cégben. A Medialog úgy kezdett a TV2 felé manőverezni, hogy a Reisz Ügyvédi Irodát felhatalmazták, hogy „részt vegyen és szavazzon a TV2 Média Csoport Zrt. bármely közgyűlésén”.

Vagyis Vajna halálával a cég nem tett egyebet, mint hogy ezt a jogát érvényesítette. Ráadásul ne legyenek illúzióink azzal kapcsolatban, hogy a történet itt megáll, nagy tétben fogadni mernénk arra, hogy az új tulajdonos lépéseket fog tenni annak érdekében, hogy tovább növelje majd a részesedését. Hogy miért? Mert az eddig megszerzett csekély számú részvényekkel nem járt szavazati jog, az említett meghatalmazásban azonban kiemelték, hogy akár az ügyvédi iroda is szavazhat a tulajdonos helyett. Mint a lap írja, ennek csak akkor van jelentősége, amennyiben sikerülne direkt olyan papírokat szereznie a máltai vállalatnak, amelyekkel aktív résztvevője lehet a közgyűléseknek.

Nem véletlen, ha az ügymenettel kapcsolatban sokaknak Simicska Lajos neve dereng fel: a mára kegyvesztett, jóformán kisemmizett oligarchának is volt korábban ilyen megállapodása a propagandatévével, ám miután nyílt háborúba lépett Orbán ellen, nem tudta érvényesíteni az opciós jogát.

Érdemes egy kicsit górcső alá venni a rejtélyes máltai céget. Ugyan (természetesen) a tulajdonosai láthatatlanok, mégis rendkívül sokat elárul az, hogy az az egykori Bibó-kollégista Zsoldos János Demeter képviseli a társaságot, akinek a neve korábban például a Rogán Antal aktív közreműködésével évekig gond nélkül futó letelepedési kötvénybizniszekben feltűnt egyik céghez volt köthető…

Hogy még jobban átláthassuk a képet, érdemes hozzátenni, hogy nemrégiben az egykori MTVA-vezér, Vaszily Miklós lett a TV2 igazgatóságának elnöke. A nyolc fős testületben rajta kívül tag még a korábbi vezérigazgató Dirk Gerkens, Rákosi Tamás, a Rogán Antal és Habony Árpád köréhez sorolt Horváth Balázs, a kormány kedvenc útépítőjének számító Duna Aszfalt jogásza, Czira Szabolcs, a Mészáros Lőrinchez több szálon is köthető Barna Zsolt, a tőzsdén jegyzett Mészáros-cégek bizalmi embere, ügyvédje, Kertész József Tamás, illetve Vajna egykori amerikai üzlettársa, egy bizonyos Samuel R. Falconello.

Jól láthatóan a NER elitjéhez tartozó, minél zavartalanabb propagandáért felelős kör egy szép lassan kibontakozó, trükkökkel fűszerezett támadással igyekszik elfoglalni a TV2-őt. Végső soron a közel 500 „médiaterméket” magába olvasztó Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány létrehozása, az Echo TV megszüntetése és a Hír TV megerősítése után jóformán már csak az maradt, hogy a TV2 irányítása is teljes egészében Orbán Mészáros Lőrinc alá kerüljön.

Hogy mindez egy abszolút tudatos stratégia lépcsőfokonkénti megvalósítása, efelől szemernyi kétségünk nincs. A kérdés csupán az, hogy ennek érdekében vajon mennyire messzire voltak hajlandók elmenni a legfelsőbb szinteken. Annyi biztos, hogy az ilyen történések nem segítenek eloszlatni a korábbi milliárdos médiamogul hirtelen halálával kapcsolatos különféle összeesküvés-elméleteket.