Űrkutatási miniszteri biztos: már az idén lesz magyar műhold!

Végre! El sem tudunk képzelni ennél szebb hírt. Űrtevékenységünk elengedhetetlen erősítése eddig 4500 millió forintunkba került, de nincs megállás!

Valódi mérésekkel fogja gazdagítani az emberiséget.

- mondta Ferencz Orsolya Ildikó a 24.hu-nak a reményei szerint már idén elstartoló a magyar SMOG műholdról. Majd arról is beszélt, hogy annak csekély az esélye, hogy a közeljövőben újabb magyar űrhajós legyen.

Bár - tette hozzá - az Európai Űrügynökséghez bárki küldhet embert kiképzésre, de itt nagyon sok, szigorú szempontnak kell megfelelni. Viktor például azonnal kiesne, hazánk erős, büszke, és hastájékon rendkívül termetes miniszterelnökére való szkafandert ugyanis még talán a NASA sem tudna alkotni…

De félre a tréfával! Térjünk vissza inkább az űrkutatási miniszteri biztos szavaihoz, aki a témával kapcsolatban még megjegyezte:

Nyilván nagyon nagy álom ez minden nemzet számára, de nekünk nem a közeljövőben fog megvalósulni.

Biztosan így van. Ennek a nemzetnek mondjuk a legnagyobb álma, hogy olyan kormánya legyen, amely egy maroknyi kis ország forrásait nem a saját zsebébe, stadionokra, vagy éppen űrkutatásra szórja, hanem mondjuk az egészségügyi ellátásra költi. Nem lenne ám ez olyan nehéz, és talán akkor nem halna meg évente több tízezer megmenthető honfitársunk. Az álmaink megvalósításáért pedig idén két alkalommal is sokat tehetünk.