Kiválasztottak: a Fidesz CSOKoltatja a megvezethető szavazóit

Orbánék 2486 településen tették lehetővé a falusi CSOK igénybevételét. A kiválasztás persze nem úgy történt, hogy a „vezér” a termetes pocakjára csapott, mint minden esetben, ezúttal is politikai érdekeiknek megfelelően döntöttek.

A cél, vagy inkább a kamuindok, a kistelepülések elnéptelenedésének megállítása. Valójában persze a lehúzott redőnyös fideszes szavazókon kívül mindenki számára világos, hogy a kormány ezúttal is kizárólag a saját érdekeit vette figyelembe, és azokat a településeket részesítette előnyben, melyekre szüksége volt és szüksége van pusztító hatalmának fenntartásához.

A kétkedők figyelmébe ajánlom a Policy Agenda vizsgálódásának eredményét, az elmúlt évek választási eredményei alapján világították át a kiválasztott településeket.

Kiderült, ezeken a területeken összesen 2,6 millióan ének, ez körülbelül 2 millió választót jelent. A települések csaknem negyede, vagyis 24 százaléka BAZ és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van, összességében 61 százalékuk Pest megyében és az ország keleti részében található.

Ha megnézzük, hogy itt hogyan szerepeltek a pártok, rendkívül érdekes dologra figyelhetünk fel:

A 2018-as végeredmény szerint a Fidesz a belföldön leadott szavazatok 47,4 százalékát szerezte meg, a falusi CSOK-ra jogosult településeken pedig 57 százalékos eredményt ért el. A kistelepüléseken, korábban már tárgyalt és mindenki számára világos okokból eleve magasabb Orbánék támogatottsága, de ott, ahol nem vehetik fel a falusi CSOK-ot, érzékelhetően alacsonyabb, 53 százalék volt a Fidesz eredménye.

További érdekesség, hogy 2014-ben a falusi CSOK-ra jogosult településeken még csak 49 százalékot szerzett a Fidesz, ez azt jelenti, hogy 4 év alatt 8 százalékponttal, vagyis 152 ezer szavazattal többet szereztek.

Azon már nem lepődünk meg, hogy ebben az országban minden döntés annak érdekében születik, hogy a kormányzással nem, agymosással és saját köreiknek egyre nagyobbra hizlalásával annál inkább törődő Orbán Viktor és simlis bagázsa megőrizhesse féltve őrzött hatalmát. Ne legyenek kétségeink, senki és semmi más nem számít. A megdöbbentő az, ahogyan módszereiket az évek során egészen mesteri szintre, szinte tökéletesre csiszolták.