A Yale Egyetemen bizonyították, amit eddig is tudtunk: Közmunkával és zsarolással szerzi a szavazatokat a Fidesz

Súlyos visszaélésekre derített fényt az amerikai Yale Egyetem legújabb, a magyar választási rendszerrel és szavazási szokásokkal foglalkozó politológiai tanulmánya.

Az Isabela Mares és Lauren Young által jegyzett tudományos értekezés a szerzők szerint hivatalosan az első politológiai tanulmány, amely bizonyítja, hogy a "politikai patronázs" visszaélési forma létezik az Európai Unióban - írja az Alfahír.

A Yale Newsnak nyilatkozó Mares szerint azért volt fontos a választási trükközések tudományos igazolása, mert az uniós országokban elméletileg "szabad és tiszta voksolások vannak". Az ő munkájuk ezt a feltételezést dönti meg, legalábbis Magyarország tekintetében mindenképp.

A kutató szerint a szavazatvásárlás különféle formáit a szakirodalom eddig főleg az olyan fejlődő országokban dokumentálta és vizsgálta, mint Latin-Amerika és Afrika. Mares úgy véli, a pénzért történő szavazatvásárlás csak az egyik fajtája a visszaéléseknek, sokkal fontosabb ennél

a választók közmunkaprogrammal és a szociális juttatásokkal való zsarolása.

A politológusok foglalkoztak egy hazánkban mondhatni szokványos mechanizmussal is, miszerint ha valaki vidéken be akar kerülni a közmunkaprogramba - amiről Mares kiemeli, hogy sokaknak az egyetlen munkalehetőséget jelenti -, vagy bármiféle szociális juttatáshoz akar jutni

akkor Orbán Viktor pártjára kell húznia az ikszet.

Mares elárulta azt is, hogy kifejezetten meglepődtek rajta, hogy a zsaroláson alapuló szavazatszerzés, ami a XIX. században élte reneszánszát, mai napig működhet egy európai demokráciában.

Mi nem...

Emlékeztetőül: