Macron Magyarországról: A schengeni övezeten belül maradni kötelezettségekkel jár!

Magyarország schengeni tagságát 2007 novemberében hagyta jóvá az Európai Parlament. A fiatalabbak nem emlékezhetnek rá, de – számos egyéb jogosultság mellett – ennek a szerződésnek az eredményeként szűnt meg például az állandó határellenőrzés a magyar–osztrák, a magyar–szlovén, illetve magyar–szlovák határon, valamint ekkor került bevezetésre, hogy a határ útlevél nélkül, egy szimpla személyi igazolvánnyal is átléphető. Ennek lehet vége, ha Orbánék továbbra is a putyini Oroszország érdekeit tartják szem előtt a magyar állampolgárokkal, illetve az európai érdekekkel szemben.

Emmanuel Macron, francia elnök tegnap esti beszédében már arról beszélt, működőképessé kell szervezni az európai menekültpolitikát és az európai határvédelmi rendszert, amelyben a visegrádi országoknak (V4) is ki kell venni a részüket. Azok az országok ugyanis, akik nem veszik ki a részüket a közös határvédelemből, illetve menekültpolitikából, azok a jövőben a schengeni övezetnek sem maradhatnak a tagjai. Egy határozottabb Európára van szükség, amelyben azoknak az országoknak, amelyekben nem párosul felelősség mellé szolidaritás, nem élvezhetik tovább az uniós forrásokból, támogatásokból származó előnyöket, sőt az sem biztos, hogy a Schengen részei maradhatnak. Köszönjük szépen Orbán Viktor! Ja, nem.

(Főkép: György Varga/EPA/EFE)