A gyűlölködő Fidesz a gyűlölködés ellen indított újabb gyűlöletkampányt - videó!

Ennél szánalmasabb már aligha lesz, de - Keep Calm - ez is működni fog. Hiszen a Soros-tanítványok által indított Stop Soros kampány is elég jót ment, illetve a brüsszeli pénzeket lenyúló fideszes politikusok által kreált Állítsuk meg Brüsszelt! kampányára is akadtak vevők, no meg minden idők legaljasabb buzizása is elég jól bejött a régi vágású kereszténydemokratáknak, valamint a nyugdíjasokat „levénkurvázó” fideszes polgármester „fekáliáját” is ügyesen átkenték Vonára. Pénzük van dögivel, szóval hamarosan csenghet a telefon és feltehetően az ügyeletes fidesznyik, Korbuly Péter kiabálja majd a fülekbe: „Ez felháborító!”

Az már minden magyar választópolgár számára kiderült, hogy nem Bangóné Borbély Ildikó a legélesebb kés az MSZP-s fiókban. A helyesírással megvívott, sorozatos fiaskóval végződő csatái, aztán a „Kurva erős kép lenne, ha lefeküdnénk a lépcső elé tarkóra tett kézzel” című darabjával a spontán kialakult színészversenyen történő győztes alakítása, most pedig az indokolatlan „bayerezése" mind-mind azt mutatják, hogy unokáink nem rá fognak emlékezni, mint a XXI. század legnagyobb formátumú magyar politikusára. Mindezek ellenére tény, hogy nagyon kispályás amatőr játékos ő, ha a gyűlölködésben és uszításban profi nehézsúlyú szinten versenyző fideszes megmondóemberekkel kell összehasonlítanunk.

Mi azért elgondolkodtunk néhány bizarr mémötleten:

A, Bangóné patkányoknak nevezte a Fidesz-szavazókat. Emlékezzünk erre május 26-án, amikor majd szavazunk! - mondta Pócs János, majd becsukta a kazán ajtót.

B, Dobpergés. És akkor most a Bangóné elleni kampány nagykövetét kérnék a színpadra Bayer Zsolt személyében. Tádám!

C, Szanaszét kell verni a patkányozók pofáját és taknyukon, vérükön kell őket kirángatni. – mondta békésen a Békemenet legbékésebb békéltetője.

Mi elgondolkodtunk a fentieken, majd szembejött a valóság és a Fidesz propagandistái már fel is fűzték Bangóné hülyeségét az EP-kampányra. Erős idegzetűeknek pedig már itt az első adag a sokadik álszent, haszonleső fideszes karaktergyilkos gyűlölethadjáratok legújabbikából: