Fideszes bukta: nem kérhet pénzt a főváros a villanyoszlopos plakátokért

A Magyar Szocialista Párt által indított perben a Kúria tegnapi döntése kimondta, hogy bármely párt ingyen tehet ki kampányplakátokat a budapesti villanyoszlopokra, nem kell közterület-használati díjat fizetnie a főváros cégének, B. B. D.- és K. Kft.-nek. Ez nyilván csak a Fidesz lett volna érdeke, hiszen a fővárosi magyarországi óriásplakátos cégek, illetve közterületi hirdetőoszlopok szinte mindegyike Orbán strómanjainak kezébe kerültek vagyis az ellenzéki pártoknak ma már az is dilemmát okoz, hogy tudják, ha plakáthelyeket vásárolnak, azzal közvetlenül Orbán érdekkörét, közvetve pedig magát Orbán Viktor gazdagítják. Ezt jól kifőzték, viszont a minden kormánypárti törekvés ellenére egyelőre független Kúria mostani döntése ebbe a levesbe köpött bele.

A pártoknak, ha a Kúria nem kaszálja el a főváros cég által kiszabott díjakat, akkor plakátonként 9-16 ezer forint közötti összeget kellett volna fizetnie havonta – írta meg az index.hu. A Kúria - amely a fővárosi önkormányzat felülvizsgálati tanácsaként is működik – tegnapi döntése kimondta, hogy választási kampány idején nem köthető közterület-használati engedélyhez és díjhoz a lámpaoszlopok plakáthelyként történő használata, a B. B. D.- és K. Kft.-díjszabása csak és kizárólag kampányidőszakon kívül önálló hirdető-berendezések és óriásplakátok esetében alkalmazható. Persze ettől függetlenül a közterületi plakáthelyek és hirdetési lehetőségek jelentős része így is Orbán üzleti köreinek kezében marad. 

(Főkép: lakihegyradio.hu)