A Fidesz Botka Gáboros plakátokkal szórja tele az országot

A Fidesz Botka Gáboros plakátokkal szórja tele az országot
Fotó: hvg.hu

A Fidelitas elnöke, Böröcz László ezt egy frenetikus sajtótájékoztatón fejtette ki.


Bekövetkezett az a váratlan fordulat, amit már mindenki tudott előre: a Fidesz válaszol a Jobbik „undorítóplakátjaira.

Ez jelen esetben azt jelenti, hogy megdobják 100 millióval a Fidelitast, aki a kampányt kivitelezi. Böröcz László elnök ezzel összefüggésben megmutatta, hogy ő a Fidesz ifjúsági társszervezetének legkarizmatikusabb figurája, és egyben legjobb szónoka is. De legalábbis szerkesztőségünk egyöntetűen arra az álláspontra jutott, hogy verbális kifejezőkészségét elnézve a mentora biztosan Kósa Lajos lehet.

„Ma a Fidelitas a milliárdosok orrára koppint’ – kezdte a sajtótájékoztatót a kérlelhetetlen rétor. „Instant win” – gondolhatnánk kapásból, de Böröcz ezt még további 3 perc 55 másodpercen keresztül tudta fokozni. Természetesen csak papírból olvasva, mert rendkívül bonyolult összefüggéseket kellett a sajtómunkatársak elé tárni.

„Egy kicsit meg fogjuk citálni a milliárdosok bajszát és megnevezzük majd őket, illetve azokat is, akiket kézzel rángatnak” –

nyomatékosította szellemesen 42 másodperccel később ismét a célkitűzéseket. Szavakkal nehéz visszaadni azt az intellektuális fölényt, amit a fiatal „demokrata” produkált, érdemes teljes egészében megtekinteni a fenti videót. A csúcspont mindenképpen az volt, mikor kijelentette, hogy „a baloldal vezetője, Botka Gábor (!) szerint a szegedieket nem zavarják az illegális bevándorlók, ezzel gyakorlatilag egy gyékényre került (!) Soros Györggyel”.

Bizony, itt az idő, hogy „a milliárdosok a napfényre kerüljenek”! Így zárta a sajtótájékoztatót, majd ezt a nem süket, és nem teljesen fogyatékos embereket elemi erővel fültövön vágó mondatot aztán korrigálás nélkül megismételte másnap reggel az ATV vendégeként is.

Itt aztán szegény Laci több kellemetlen kérdést is kapott Bombera Krisztinától, és bár igyekezett az előző nap szorongatott papír tartalmát felidézni, nem nagyon sikerült. Arra a kérdésre például, hogy mi a bizonyíték, hogy nem rángatják dróton a milliárdosok a kormányt, az volt a legerősebb érve, hogy „a kormány ezt eddig soha nem engedte”.
Aztán majdnem kimondta, hogy Simicska Lajos „vissza” akar térni a hatalomba, de közben rájött, hogy ez nem annyira lenne jó a Fidesz szempontjából, így módosított:

„Simicska Lajosnak megvannak a konkrét elképzelései, hogy vissza…ööö…politikai hatalmat szerezzen.”

Nehéz kiragadni a legcsodálatosabb részleteket a beszélgetésből, de például egyik szép eleme az interjúnak, mikor Böröcz ismerteti, hogy Soros György „spekulációs támogatást” hajtott végre az angol font ellen.

„Hogy fog kinézni a kampány?” – kérdezte Bombera Krisztina, a Fidelitas elnöke pedig ismét bevitt egy gyilkos verbális tust a televízió képernyőjén keresztül az ellenzéknek:

„Két milliárdost szerettünk volna napfényre hozni.”

Reméljük, akkor a május több napsütéses órát tartogat majd a számunkra, mint az április. Kiderült egyébként az is, hogy pontos számok nincsenek arról, hogy a napfényre hozás mennyibe kerül, de Böröcz végül azért beismerte, hogy 100 milliót kapnak a nagyobbik kormánypárttól.

Sajnos nem tudjuk, hogy a fideszes droidokat hol gyártják, de alighanem ilyenkor szokták mondani: mi már csak egy kávét kérnénk!
Azt a kérdés pedig már csak félve merjük feltenni, hogy ha ő az elnök, milyen lehet a tagság?