Vajna Timike szörnyen érezte magát Cannes-ban, aztán Andy taxit küldött neki

Andy Vajna özvegyével természetesen továbbra is nagyon érdekes és furcsa dolgok történnek. Ebben persze nincs semmi meglepő, hiszen ő nem egy átlagos nő, legalábbis egy valaki biztosan így gondolja: Vajna Tímea.

Timit korábban egy varjú látogatta meg, a rendkívül tehetséges üzletasszony szerint már akkor is Andy jelent meg a madár képében.

Úgy tűnik, a producer halála után a beláthatatlan jövőtől rettegő Timike túl van a nehezén, hiszen ismét kiruccant egy kicsit Cannes-ba, persze itt is rendkívüli dolgok történtek vele.

Történt ugyanis, hogy elment futni egy kicsit, majd döbbenetes dologra lett figyelmes: Szembe jött vele valaki! Ráadásul a férfin volt póló is! Nem is akármilyen! A Nixon szó szerepelt rajta!

Nixon volt a címe annak a sikerfilmnek is, ami Andy Vajna 1989-ban alapított produkciós iroda nevéhez fűződik. Ez még nem minden!

Timi később észlelte, hogy I love you, és „Life Change" feliratú pólóban is közlekednek emberek körülötte!

Ha azt gondolja, hogy Vajna Tímea kényszeresen szerepelni akar, és minden lehetőséget megragad, hogy foglalkozzanak vele, nagyot téved! Ami ezt követően történt, önben is minden kételyt eloszlat majd:

Timi lábát futás közben feltörte a cipő, pedig egyébként sem érezte magát valami jól, de mit ad isten, még a taxi is különleges volt, ami érte jött!

Képzeljétek, a sofőr pont olyan kocsival jött, mint amivel szoktunk itt menni. (...) Andy küldte nekem

- állapította meg Insta-sztorijában a nő, akivel mindig történik valami „rendkívüli”, amire mindenképpen, mindenkinek oda kellene figyelnie…