Lázár János 1-0 Schmidt Mária

Nagy buli lehet Hódmezővásárhelyen, Schmidt Máriát kitették a Sorsok Háza projektből.

Köves Slomó - az orbáni érdekeket kiszolgáló rabbi - a The Jerusalem Post nevű izraeli portálnak nyilatkozta, hogy az ellentmondásos történész már nem része az új budapesti holokauszt múzeumnak.

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) „fideszes” rabbija viszont elmondta, hogy tagja a múzeumi projektet előkészítő szakértői bizottságnak Yitzchak Mais, a Yad Vasem Intézet igazgatója, Esther Farbstein holokausztkutató; David Marwell, aki a New York-i Zsidó Örökség Múzeum igazgatója, valamint Bodnár Dániel – a Köves Slomó-féle EMIH érdekeltségébe tartozó - Milton Friedman Egyetem vezetője.

A cikkből az is kiderül, hogy bár a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány még formálisan jelen van a projektben, azonban a döntések szempontjából nem bír semmiféle relevanciával. Mint az közismert a Schmidt Máriát nem igazán kedvelő Lázár János meglehetősen nagy hatékonysággal pauzálta a projektet még kancelláriaminiszterként, most pedig örülhet, hogy a terrorházás történésznő kibukott a projektből. Nekünk persze eszünkbe jut e párharc kapcsán egy régi bölcsesség: egyik kutya, másik eb.


(Főkép: Földi Imre / MTI)