Segélykérő levelet küldtek a kutatók Webernek az MTA megmentése miatt

Hátha ő meg tudja menteni az Akadémiát Orbántól.

Már több mint ezer kutató és diák írta alá Kertész János fizikus, MTA-tag nyílt levelét, amelyben a tudós Manfred Webertől, az EPP frakcióvezetőjétől kér védelmet az Akadémia számára - írja a Népszava.

Kertész az RTL Klubnak beszélt az üzenetről, amit maga is segélykiáltásnak tart. A fizikus bízik benne, hogy Weber nyomást gyakorolhat az MTA kutatóhálózatára és ingatlanvagyonára is pályázó Orbán-kabinetre, amit eddig sem az akadémikusok egyöntetű tiltakozása, sem az intézmény mellett tartott szimpátiatüntetés nem hatott meg.

A Fidesz egyébként már megkezdte a becsicskulást a Néppártban maradás érdekében, így akár még talán érdemi változás is lehet a kérdésben. Persze, nem a kormány jó szándéka miatt, hanem kényszerből.