A nap mondata Kósa Lalié: "Ne lehessen bűnözőket kimenteni mentelmi joggal az eljárásokból!"

Igen, ezt annak a kormánynak a tagja mondta, akik 10 milliárdos korrupciós ügyekből "mentik ki" magukat Polt Péter ügyeskedésének köszönhetően. És akik még egy vagyonnyilatkozatot se hajlandóak kitöltetni a családtagjaikkal.

A lex Czeglédy törvényjavaslat célja, hogy ne lehessen bűnözőket kimenteni mentelmi joggal az eljárásokból - magyarázta Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

(Aki esetleg nem tudná, a lex Czeglédy azért kell, mert ez az egyetlen ügy az elmúlt 10 évből, amivel kapcsolatban a Fidesz az elszámoltatásról hazudozhat valamit. Az Országgyűlés szerdán kezdte a jogszabály-módosítás tárgyalását. Ez alapján nem illetné meg a mentelmi jog a képviselőjelöltet abban az esetben, ha büntetőeljárás folyik ellene, és a vádemelés még az előtt megtörténik, hogy jelöltként nyilvántartásba vették.)

Kósa Lali, az indítvány egyik beterjesztője elmondta, hogy Czeglédy Csaba a Demokratikus Koalíció (DK) EP-listájának 36. helyét kapta, ahonnan akkor sem lehet bejutni, ha minden képviselőt a DK küldhetne, hiszen Magyarországnak 21 hely van fenntartva. Ugye milyen ügyesen számol ez a Lali?

Lali hangsúlyozta továbbá azt is, hogy a törvénymódosítás után azt a visszaélést, amit most az ellenzék Czeglédy "kimentése" kapcsán elkövetett, többet nem lehet megcsinálni.

Mondta mindezt azon a napon, amikor Szijjártó Péter éppen a jogerősen elítélt bűnöző Gruevszki "megmentését" helyeselte a parlamentben.