A Balatont is kiszipolyozzák - súlyos károkat okoznak a part mentén építkezők

Telehordják iszappal a nádasokat.

A legnagyobb károk a nádasokat érik, ezeket két módon is pusztítják. Egyrészt mesterségesen magasan tartják a tó szintjét a siófoki zsilip lezárásával. Ez azért káros, mert a nádasoknak rendkívül fontos a vízállás változása, például csak alacsonyabb vízállásnál tudnak terjeszkedni a tó irányába. Már évek óta mesterségesen magas a vízállás, így a nádasok a part felé húzódnak vissza. Az egyre erősödő folyamat miatt brutálisan lecsökkent a halak szaporodása, ahol különösen fontosak lennének a mélyebb vizű nádasos területek.

- mondta Zlinszky András, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének tudományos munkatársa.

Másrészt a nagyberuházások miatt kikotort iszapot - amely amúgy veszélyes hulladéknak számít, és külön gondoskodni kéne az elszállításáról - sok helyütt a nádasokban rakják le. Ez szintén komoly gondokat okoz a part menti vízi élőhelyeken.

Az építkezések a természetes élőhelyeket is befolyásolják, ráadásul a kormány éppen most tervezi, hogy rászabadítja a jetskiket és a motorcsónakokat a tóra, ezzel pedig további, lassan visszafordíthatatlan károkat okoznak majd.

De a fentiek tudatában bizonyára a magyar tenger nagy részét (is) zsebre vágó Lölőke, Tónika, és persze Tiborczka is észbe kapnak majd, és az élővilág érdekeit szem előtt tartva folytatják üzelmeiket.

Vizibicikli_comicstyle