Meghalt Horváth Ádám, a Szomszédok atyja

89 éves korában meghalt Horváth Ádám Kossuth-, Erkel- és Balázs Béla-díjas televíziós rendező - írta meg az MTI.

Horváth Ádám legismertebb alkotása a Szomszédok című teleregény volt. A legendás rendező hosszú ideje különböző betegségekkel küzdött és visszavonultan élt feleségével, Csűrös Karolával, a Szomszédok egykori sztárjával, Etussal.

A Pál utcai fiúkat író Molnár Ferenc unokája, vagyis a híres Sárközy (Molnár) Márta gyermeke volt, nevelőapja a költő Sárközy György, féltestvére pedig a Londonban élő Sárközy Mátyás, író, tudósító. A háború után a Sztehlo Gábor által alapított legendás Gaudiopolisba kerül, ahol a Gyermekköztársaság első kultuszminiszterévé választották. Eredetileg agrobiológusnak készült, majd a televíziós rendezés felé vitte az élet. 1967-től a Magyar Televízió művészeti főosztályának vezető rendezője lett, majd 1994-1995 között a Magyar Televízió elnöke. Évtizedeket tanított a filmművészeti főiskolán, 2005 óta, mint professor emeritus. A legendás sorozatot - egy állítólagos kicsinyes bosszú eredményeként - az első Orbán-kormány idején szüntették meg. Horváth Ádám halálával az egyik legnagyobb televíziós rendező távozott az élők sorából.

Pásztor Erzsi, a sorozat mindig szomjas vagy éppen sosem szomjas Janka nénije csak annyit tudott közölni az őt megkereső Borssal elcsukló hangon, hogy most nem tud nyilatkozni.

A fiatalok közt is óriási népszerűségnek örvendő Szomszédok forever elnevezésű vicces Facebook-oldal feketére változtatta profilképét.

R.I.P.

(Főkép: MTV)