„Dajcs” egy "kicsit" megint túltolta: Petőfihez hasonlította Orbánt

Szerinte Orbán 89-es beszédének olyan jelentősége van, mint Petőfi Nemzeti dalának. Egyébként nem is akkora hülyeség ez, tényleg van hasonlóság! Az egyik emberről a Nemzeti dal, a másikról a „nemzeti baj” ugrik be több millió magyarnak.

Valami különös véletlen folytán éppen az egyik leggázabb kormánypárti szennyportál, az Origo jutott be a rendkívüli elméktől hemzsegő Fidelitas parádfürdői szabadegyetemére. Szenzációs élmény lehetett, annál is inkább, mert egyebek mellett „Dajcs” Tamást és Lánczi Andrást lehetett hallgatni, amint éppen megmondják a frankót.

Előjött az a téma is, hogy folyamatosan Orbánt tolták a VOLT fesztiválon, ami országszerte komoly felháborodást váltott ki, legalábbis a jóérzésű emberekben. Természetesen Tominak ezzel az egésszel semmi baja nem volt, sőt, még azt is ki bírta mondani, hogy:

olyan jelentősége van Orbán 89-es beszédének, mint Petőfi Nemzeti dalának a maga korában.

Hát akkor ennyi. :-D :-D :-D

Persze ez az erős napsütés, a napok óta tartó hőség mindenkire rossz hatással lehet - mondhatnánk, ha nem tudnánk, hogy itt egészen más „bajok” vannak.

Ha már Petőfi, akkor itt van néhány mai is aktuális sor, a költő Magyar vagyok című alkotásából:

Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,

Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!

Itt minálunk nem is hajnallik még,

Holott máshol már a nap úgy ragyog.

De semmi kincsért s hírért a világon

El nem hagynám én szűlőföldemet,

Mert szeretem, hőn szeretem, imádom

Gyalázatában is nemzetemet!