Ennyi erővel Európa kokainkészletét is Deutsch Tomira bízhatták volna :D

Ennyi erővel Európa kokainkészletét is Deutsch Tomira bízhatták volna :D

Az uniós korrupciós ügyeket vizsgáló bizottság egyik alelnöke lehet a Fidesz politikusa. És ez most nem Hírcsárda...

Tegnapi hír, hogy Dajcs „Ennyike” Tamás vizsgálhatja az EU-források szabálytalan elköltését, amiről nekünk – kétórás hasfájós röhögés után - akarva-akaratlanul a híres magyar mondás jut eszünkbe, miszerint

Kecskére sose bízd a káposztát!

Ennyi erővel Deutsch Tomira rábízhatták volna Európa orvosi kokainkészletét is, hiszen hasonlóan absztinens, mint ahogyan a közpénzekkel szemben tanúsít szinte emberfeletti önmegtartóztatást.

A magyar delegációnak joga van arra, hogy az EP-posztok elosztásának alapjául szolgáló számítási rendszer – az úgynevezett d’Hondt-szisztéma – alapján pályázzon tisztségekre a parlamentben. Ezt követően a szakbizottságokban helyet foglaló politikai csoportoknak kell eldönteniük, hogy a Fidesz EP-képviselői alkalmasak-e a pozíciókra

 - nyilatkozta a Népszavának Pedro López de Pablo, az EPP frakció szóvivője. A Fidesz pedig el is dönti, így esett a választás Deutsch Tamásra...

A hír egyébként annyira irodalmi, hogy eszünkbe jutott Zelk Zoltán Kecskére bízta a káposztát című írása is, hétvégi olvasmánynak rendkívül szórakoztató, de még inkább tanulságos:

Egyszer volt, hol nem volt, csodálatos ország volt, az erdőben sok fa volt, rókalyukban róka volt. Libapásztor libát hajtott, ágról csillagot szakajtott, mire hazatért estére, telis-teli a köténye. Hát ebben a szép országban, annak is egy falujában, a falunak is a szélén, de egészen a legszélén, ottan is egy domb tetején, éldegélt egy szegénylegény. Vizet forralt teli üsttel, fennhangon beszélt a füsttel: „Füstöcske, szállj fel az égbe, kérdezd meg, mi lesz ebédre. Vagy kérdezd meg egy fűszáltól, fűszál kérdezze bogártól, bogár kérdezze madártól, madár kérdezze fűzfától… nincs nekem már, csak kolbászom, nincs is nekem maradásom.”

Így szólott a szegénylegény, aztán hármat füttyentett, mire rögtön mellette termett fehér szőrű, piros nyelvű kis kutyája. Meg is kérdezte a szegénylegénytől:

– Édes gazdám, miért füttyentettél hármat?

– Azért, kedves kutyám, mert éppen hármat gondoltam. Először azt, hogy aki éhes, annak enni kell. Másodszor azt, hogy elmegyek egy fazék káposztáért a szomszéd faluba. Harmadszor azt, hogy rád bízom ezt a fél rőf kolbászt, vigyázzál rá, míg megjövök a káposztával. Akkor aztán olyan kolbászos káposztát főzök, hogy kilenc napig sem éhezünk meg utána!

Ezzel aztán útnak indult a szegénylegény. Bal füle mellett egy fehér lepke szállott, jobb füle mellett egy tarka lepke szállott, a feje fölött egy rigómadár énekelt; így haladt az úton a szegénylegény. Fehér szőrű, piros nyelvű kis kutyája meg ott állott a fél rőf kolbász mellett, nézte, nézte, aztán így szólott gazdája másik jószágához, az udvar végében legelésző kecskéhez:

– Mit gondolsz, fehér szakállú, megkóstolhatnám én ezt a finom kolbászt?

– Me-e-eg! Me-e-eg! – felelte a kecske, mire a kis kutya leharapott egy jókora darabot a kolbászból. Nyalta is utána a száját, mert ilyen jót még nem evett sohasem, és még egyszer megszólalt:

– Mit gondolsz, szép szakállú pajtás, megehetném én ezt a finom kolbászt?

– Me-e-eg! Me-e-eg! – felelte ismét a kecske, mire a fehér szőrű kis kutya megette az egész fél rőf kolbászt.

Alighogy a kolbász végére ért, megérkezett a szegénylegény a káposztával.

– Hű, ilyen meg olyan kutyája! Hát mit tettél velem? Most aztán mit főzök ebédre? Takarodj a házadba, ne is gyere elő onnan három hétig!

Kiabált, veszekedett a szegénylegény, de egyszer csak gondolt egyet, és odahívta magához a kecskét.

– Ide figyelj, édes kecském! Én elmegyek a szomszéd faluba egy köcsög tejfelért, hadd főzzek egy kis tejfeles káposztát ebédre. Erre a haszontalan kutyára nem bízhatom, terád bízom, vigyázz a káposztára, míg visszajövök.

Ezzel aztán útnak indult a szegénylegény. Bal füle mellett egy ezüstlégy, jobb füle mellett egy aranylégy szállott, feje fölött egy pacsirta énekelt; így haladt az úton. A fehér szakállú kecske meg ott állott a fazék káposzta mellett, de ő bizony nem kérdezett semmit, hanem rögtön nekilátott a káposztának. Amikor a szegénylegény visszatért a köcsög tejfellel, már csak az üres fazekat találta a földön.

– Hű, te csúf, gonosz kecskéje, hát mit tettél velem? Takarodj az óladba, ki se másszál onnan három hétig!

Így kiabált a szegénylegény, de aztán megint gondolt egyet, és odahívta magához fehér szőrű kis cicáját.

– Ide hallgass, édes cicám! Sem a kutyára, sem a kecskére nem bízhatok semmit, terád bízom, vigyázz erre a köcsög tejfelre, míg elmegyek a szomszéd faluba egy rozscipóért!

Ezzel aztán útnak indult a szegénylegény. Bal füle mellett egy ezüstdarázs szállott, jobb füle mellett egy aranydarázs szállott, a feje fölött fülemüle énekelt; így haladt az úton a szegénylegény. A fehér szőrű cica meg ott állott a köcsög mellett, és megkérdezte:

– Mi-au? Mi-au?

– Tejfel! Tejfel! – felelte a kutya és a kecske, mire a cica így szólt:

– Ha tejfel, akkor megeszem!

Meg is ette! Már a köcsög alját nyalta, amikor a szegénylegény megérkezett a rozscipóval. De a szegénylegény már nem kiabált, nem is veszekedett, csak búsan leült az üst mellé, és így szólt a füsthöz:

– Füstöcske, szállj fel az égbe, kérdezd meg, mi lesz ebédre. Vagy kérdezd meg egy fűszáltól, fűszál kérdezze bogártól, bogár kérdezze madártól, madár kérdezze fűzfától.

Fűzfa így szólt a madárhoz, madár így szólt a bogárhoz, bogár így szólt a fűszálhoz:

– Rozscipó lesz ma ebédre… nosza, itt a mese vége!