Kósa Lalinak a testvére sem stróman, de azért kapott félmilliárd forint állami hitelt

A fél éve alapított cége. Why not?

Bár csupán fél éve működik a Kósa Lajos testvére részvételével alapított Bászna Gabona Kft., a társaság máris 500 millió forint állami hitelhez jutott, hogy megvalósítson egy mátészalkai nagyberuházást - tudta meg a 24.hu. A lap szerint Kósa Karolina Éva, a fideszes képviselő testvére, valamint édesanyja közösen alapították a társaságot 5 millió forint törzstőkével.

Februárban írtunk róla, hogy apránként, de bővül a Kósa Lali édesanyjának érdekeltségébe tartozó Méker Kft. céghálója. Akkor derült ki, hogy a Méker tulajdonos lett a gabonatermesztő Bászna Gabona Kft.-ben, amit tavaly év végén jegyzett be a Nyíregyházi Törvényszék Cégbírósága.

Bár még fél éve sem működik a cég, máris 41 ezer négyzetméteres területen épít terménykezelő és -szárító rendszert Mátészalka határában. 

A területen 4 darab 6392 köbméter kapacitású siló építését tervezik, amik mellé egy 90 köbméteres tranzittartály is kerül. A terménytisztító és terményszárító rendszert a terménytárolóval együtt előre láthatóan 1-3 hónap alatt fogják felépíteni. Erre adott most hitelt a száz 100 százalékig állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Bank tulajdonolta Regionális Fejlesztési Finanszírozó Zrt.

A gabonatermesztő társaságnak egyébként az a mátészalkai vállalkozó testvérpár is a tulajdonosa, mint annak a sertéstenyésztő cégnek, amely korábban 123 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrást nyert egy sertéstelepek korszerűsítését támogató pályázaton. Ebből már kiszállt Kósa Lali édesanyja, ahogy a Bászna Gabonából is.

Azért családban marad.