Az ég kék, a fű zöld, O1G, az Origo meg hazudik Nagy Blankáról (is)

Bizonyára nem akarnak lemaradni a Lokál és a többi gusztustalan kormánypárti propagandalap mögött a flufferkedésben.

Nem kellett különösebben nagy jóstehetség ahhoz, hogy előre lássuk és megírjuk, hogy miután a rendkívül szervilis Lokált helyreigazításra kötelezték, mert szokás szerint nem írtak igazat, és azzal vádolták a szókimondó, kormányellenes megnyilvánulásairól országszerte ismertté váló diáklányt, hogy bukásra áll, és rendszeresen hiányzik az iskolából, a közröhej tárgyaként emlegetett Origó is elbukja majd a pert Blanka ellen.

A Fővárosi Ítélőtábla ugyanis ebben az ügyben is helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék korábbi ítéletét, eszerint:

az Origo anélkül tette közzé ezeket az állításokat, hogy ezeket bizonyítani tudta volna, majd anélkül tagadta meg a helyreigazítást, hogy azt nyomban cáfolni tudta volna.

Már csak az eredeti cikket közlő Ripost elleni másodfokú eljárás van hátra, de várhatóan ez is hasonló eredménnyel zárul majd. A két nyertes, jogerősen lezárult per után következő lépésként az ügyfelem a Lokál és az Origo kiadója ellen már biztosan pert indít sérelemdíjért. Ha mindhárom lap kiadói ellen kezdeményezzük az eljárást, akkor ez összesen akár milliós összeg is lehet, amire Blanka az elszenvedett lejáratás, a jó hírnevének megsértése miatt tart igényt.

- mondta a hvg.hu-nak Litresits András, ügyvéd.

Egyébként azok, akik a lakájmédiában gyártják a hazugságokat, egy társaságban a "Hol dolgozol, és pontosan mi a munkád?" - kérdésre, vajon mit felelnek?

Azt, hogy az Origó/Lokál/Ripost/Stb.. alkalmazottja vagyok, minden nap hazugságokat gyártok, aztán, ha úgy van helyreigazítunk, szóval, ha éppen azt dobja a gép, napközben lejáratunk, karaktergyilkolunk, estefelé hazamegyünk, felköpünk, aláállunk, és másnap kezdődik minden elölről, vagy inkább csak a fejüket lehajtva, szégyenkezve elsunnyognak ezek az "újságírók", mintha nem hallották volna a kérdést sem?