Az az Ursula von der Leyen lett az Európai Bizottság elnöke, aki európai minimálbért akar

Épphogy, de meglett a többsége a német politikusnak az Európai Parlamentben. Lehet, hogy a végén mégiscsak megvalósul a Jobbik által szorgalmazott Bérunió…

383 támogatták, 327 ellenezték, 22-en tartózkodtak, így az Európai Parlament megszavazta az eddigi német védelmi miniszter Ursula von der Leyent az Európai Bizottság új elnökének. 

Gyöngyösi Márton, az ellenzéki párt egykori béruniós kampányért felelős politikusa immáron - a Jobbik Európa Parlamenti képviselőjeként - személyesen is tud majd tanácsot adni Ursula von der Leyennek, aki délelőtti beszédében arról beszélt, hogy a gazdaságilag gyengébben teljesítő régiókat erősíteni kell, ezért bevezetné az európai minimálbért. Csak emlékeztetésként: az Orbán Viktor vezette Fidesz, ahol csak tudta elgáncsolta a Jobbik béruniós javaslatát, amelynek fő célja az volt, hogy brüsszeli segítséggel, közös forrásokat felhasználva végre ne látszatberuházásokat támogassanak az uniós pénzekből, hanem a magyar emberek, illetve a szegényebb kelet-európai - egykor szocialista blokkban élő - uniós állampolgárok bérét és a nyugati fizetésekhez történő folyamatos közelítését tűzzék ki hosszútávú célként. Ezzel a gyakorlatban is felkarolva az Európai Unió egyik alapelvét, amely nem más, mint az egyenlőtlenségek megszüntetése, illetve felszámolása.

Gyöngyösi Márton a Jobbik a párt béruniós kezdeményezésének sikereként értékelte a májusban indított európai konzultációt, amelynek egyik kérdése éppen a bérunióra vonatkozott. A jobbikos politikus már akkor is elmondta, hogy ezzel a Jobbik európai polgári kezdeményezése többet ért el, mint ahogyan azt tervezték és amely az eredeti célja lett volna. A konzultáció béruniós kérdése felhívta az európai döntéshozók figyelmét arra, hogy a keresetek közötti súlyos különbségek, területi és regionális egyenlőtlenségek az elsődleges okai a kelet-európai fiatalok milliós elvándorlásának, szülőföldjük elhagyásának.

A Jobbik az egykori NDK és NSZK közötti úgynevezett valutauniós folyamatot tartotta - a nyilvánvaló különbségek figyelembevételével - követendő mintának, illetve legjobb gyakorlatnak, amely hosszútávon, elsősorban a gazdagabb nyugati országrész komoly vállalásaival, de közös áldozatok árán végső soron sikerrel egyenlítette ki az egykori NDK és NSZK közötti bérkülönbségeket. Nagyon úgy tűnik, hogy ez a folyamat - minden fideszes kifogás ellenére - igenis adaptálható egy jóval nemzetközibb és bonyolultabb struktúrában, illetve korrelációban is.

gyongyosi5

Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője, a Bérunió politikusa (Fotó: Facebook.com) 

(Főkép: Michael Kappeler/AFP)