A finn kormány úgy helyrerakta Kovács Zozót, hogy azt öröm nézni

A csicskaképességeit most éppen nemzetközi kommunikációért felelős államtitkári pozícióban megcsillogtató Kovács ezúttal Finnországot próbálta - nem túl sok sikerrel - lejáratni.

Emlékezhetünk rá, hogy a szervilis fideszes bejegyzésében próbálta meggyőzni olvasótáborát, hogy a finneknél bizony egyáltalán nem olyan jó az élet. Komoly érvelésre egy ilyen kailberű fickótól a lehúzott redőnyös hívőkön kívül nem is számított senki, hiszen Kovács ujjait szokás szerint a szervilizmus vezette, vagyis az a kormányzati „stratégia”, ami azért született meg, mert Helsinki, az EU soros elnökeként világossá tette, az eddigieknél keményebben lép fel a jogállamiságot megsértő tagállamok ellen.

Aminek következményeként folytatódik a Magyarország elleni, 7. cikk szerinti eljárás és a következő hétéves költségvetésnél is nagyobb szerepet kap az az alapelv, hogy fellépjenek a csalások ellen.

Higgadt fej és erős kéz. Mivel Finnország a féléves EU-elnöksége idején a jogállamiság és a közös értékek tiszteletben tartását igyekszik erősíteni, természetes, hogy megpróbálnak hitelteleníteni minket. Ez nem töri meg az elhivatottságunkat, ami pedig minket illet: a múltban rendre bizonyítottunk.

- reagált a finn külügyminisztérium európai ügyekért felelős szóvivője a magyar fél gyengécske akciójára.

Ville Cantell ezzel arra is utalt, hogy hazája a jogállamiság, és a sajtószabadság terén a világ leginkább elismert államai közé tartozik.

De erős és büszke kormányunk is bizonyított ám valamit, mégpedig azt, hogy mindez Magyarországról egyáltalán nem mondható el.

Csak azért nem mondjuk, hogy "főhősünk" arcán most bizonyára ég a bőr, mert őt eddig sem zökkentette ki a valóság, így minden bizonnyal továbbra is rezzenéstelen arccal fogja ellátni gusztustalan feladatát.