Kéri László: Soha nem hittem volna, hogy lehetséges milliókat ilyen szinten hülyéknek tartani és azzá nevelni
A #hetikéri rovatban a hazai közélet egyik legérdekesebb egyéniségével, politikai gondolkodójával, Kéri Lászlóval beszélgetünk hétről hétre a legfontosabb történésekről. Azt megígérhetjük, a politológus soha nem rejti véka alá a véleményét. Itt a Heti Kéri!
Zsúrpubi: Milyen érzés a szabadságról visszatérve ismét belecsöppenni a magyar közéletbe?
Kéri László: Az az igazság, hogy én az elmúlt tizenöt napot Budapesttől több mint háromszáz kilométerre töltöttem, határmenti apró falvakban, ahová szinte semmiféle olyasfajta tájékozódási lehetőség nem ér el, amelyekkel itthon a napomat kezdem reggel és fejezem be este. Ezért az lenne a legkorrektebb, ha azt mondanám: semmiről sem tudok… És mégsem így van ez, mert az alapvető - egykoron közszolgálatinak nevezett - rádió és televízió itt is látható, hallható. Pontosabban szólva: csak ezt lehet hallgatni és látni. Úgyhogy én az elmúlt két hét eseményeiről egy virtuális világ segítségével tudtam tájékozódni, és ez is fölöttébb tanulságos volt.
ZSPB.: Pedig egyébként is érdemes néha szórakozásból a köztévére kapcsolni.
K.L.: Lassan egy évtizede már, hogy szisztematikusan menekülök a kormányzativá silányított, központi médiumok fogyasztásától, és ezt azért is megengedhetem magamnak, mert a többiek reflexióiból, a közvetett utalásokból is bőséggel összerakhatom magamnak azt a világot, aminek kikerülését egyébként oly sikeresen meg tudom oldani. Vagy, ha valamiről mégis adatszerű pontossággal kell tájékozódnom, akkor az internet segítségével ez bármikor megoldható. De, ahol mi voltunk, ott még internet sem volt. Ezért két héten keresztül úgy éreztem magam, mint akit egy fontos sportközvetítés szünetében azzal a felkiáltással-álkérdéssel láncoltak a székéhez, hogy: Van-e egy percem? És ez az egy perc ezúttal kéthetes médiafogsággá merevedett ki. Mindez másféle megközelítésben arra is jó lehetett, hogy a saját bőrömön tapasztalhassam meg azt, amit számos kutatásból elméletileg is jól tudhattam. Azt, hogy a mai Magyarország mintegy másfél-kétmilliós népességének miféle tájékozódási esélyei lehetnek.
ZSPB.: Gondolom, az eredmény elkeserítő.
K.L.: A ma közszolgálatiságnak becézett gyakorlat olyan mértékben demagóg, hazug és egyoldalú, amely semmiféle szempontból nem lenne megengedhető még egy olyan rendszerben sem, amely legalább a látszatok szintjén szeretné magát demokratikusnak mutatni. Az álhírek és féligazságok, a politikai lejáratások és hisztériakeltések olyan arzenáljával szembesültem, ami az én sok évtizedes emlékeimnek is ellentmondó élmény volt.
Egyszerűen nem akartam hinni a fülemnek, képtelenség volt ugyanis egyetlen pillanatra is elhinni azt, hogy akadhat olyan ember ebben az országban, aki annyira debil, annyira tudatlan és egyoldalú lenne, hogy rászoruljon az ilyen szintű agymosásra.
ZSPB.: Mint például?
K.L.: Többel is illusztrálhatnám. A hét elején például hallgattam olyan félórás déli hírösszeállítást, amelyben húsz-harminc perc során összesen ötször rágták bele a hallgatóság fülébe azt, hogy a Fidesz nélkül nem tudott volna az Európai Bizottság vezetőt találni.
Az illető hölgyről egyébként semmi sem hangzott el, sem a kontextusról, sem a szervezetről, hanem csak az, hogy a Fidesz nélkül az Unió is működésképtelen lenne.
Mindezt elmondatták kinti fideszessel, itthonival, majd pedig külön-külön a kormányzati oldal által kinevelt/kinevezett szakértőkkel is. Nyitó és záró hírként is. Mintha a végén mindebből vizsgázni is kellene majd.
A másik, ennél talán még gonoszabb példa az álhírgyártás technológiája. Kezdőik a hír azzal, hogy az ellenzék uralomra jutása esetén az ország pillanatokon belül csődbe jutna. Majd jön a „bizonyíték”: a költségvetésért felelős kormányszervek kiszámolták, hogy mennyibe került volna az a sok száz ellenzéki javaslat, amit e pártok a költségvetéshez benyújtottak. (Egy félmondat erejéig az is elhangzik ugyan, hogy ezek közül egyetlen javaslatot sem vettek napirendre, azaz e számításnak az égvilágos semmi értelme nincsen, továbbá nem szólaltattak meg egyetlen ellenzéki előterjesztőt sem.)
E hírblokk után pedig röpködnek az értelmezhetetlen milliárdok, hogy t.i. a kormány micsoda összegekkel támogatja a magyar családokat, az elesetteket, és ezek az összegek a 2010 előtti állapotokhoz képest hányszoros növekedést mutatnak. S hogy teljes legyen a hallgatókban felgyülemlő indulat: egy fideszes képviselő még azt is bemondja, hogy az ellenzék természetesen nem támogatta a kormánynak a magyar családok iráni erőfeszítéseit, mert ők inkább Brüsszelben szavazzák meg a migránspárti javaslatokat.
Végül pedig - biztos, ami biztos - Karácsony Gergely kapcsán elkezdenek sejtetni valami homályos ügyet annak bizonyítékaként, mintha valahol valamit hazudott volna. Semmiféle konkrétum nem hangzik el, de a gyanút sikerült erőteljesen megfogalmazni. Egyszóval, intenzíven készülnek az őszi, önkormányzati választásokra, nincsen nyári szünet, hanem kampány van, reggeltől estig és estétől reggelig. Komolyan, ez nem vicc.
Ilyen szintű gyűlöletkeltést, rágalmazást, hamis hírbe hozást intézményesen még az igen sötét XX. században is nagyon kevés rendszerben produkáltak.
Legszívesebben percről percre végig elemezném az egész félórás hírblokkot, mert tankönyvszerűen van benne mindaz, amit a közszolgálatiság megcsúfolásának tekinthetünk. A harminc perc summája a következő: 1. A Fidesz nélkül az Unió nem működőképes. 2. Mindeközben a Fidesz folyamatosan felvirágoztatja az országot, s elsősorban a magyar családokat. 3. Sajnos nem teheti teljes tehetségével, mert az álnok és hazaáruló ellenzék ebben néha meggátolná, ha tudná. De nem tudja, és mégis erre törekszik. 4. Mindezt egy félórás műsor keretei között legalább három-négy metszetben és példázat segítségével kell tudatosítani, mert az emberek annyira hülyék, hogy sem elsőre, sem másodikra nem képesek megjegyezni. És ha nem magyarázod nekik újra meg újra el, akkor még elfelejtenék őszig.
A magam személyes-tanulsága pedig az, hogy soha nem hittem volna, hogy lehetséges milliókat ilyen szinten lenézni, hülyéknek tartani és azzá is nevelni. Pedig ez a kísérlet itt tenyészik az orrunk, a fülünk előtt.