(VIP) Club Aliga: Miután Mészárosék ezt a területet is bekebelezték, 2000 forintba kerül a csúszda, amit korábban ingyenesen használhattak a gyerekek

Eltűnnek a szabadstrandok, de ez még nem minden, a strómanok mindent elvesznek, amit csak tudnak.

Külföldi nyaralást már egyre kevesebb magyar család tud bevállalni, a balatoni strandok, szolgáltatások fizetőssé tételével, Mészáros, Tiborcz és a többi Orbánhoz köthető egyén terjeszkedésével még a magyar tengernél való nyaralás lehetőségét is sokaktól elveszik.

És ezt (mármint a 2000 forintot – a szerk.) akkor is ki kell fizetned, ha csak négyszer csúszik, aztán megunja.” A férfi gyerekei korábban rendszeresen csúszdáztak, de idén már nem teszik. „Három gyerek, az 6 ezer csak a csúszdára. Bocs, de nem vagyok milliomos.

- mondta felháborodva egy helyi lakos.

A balatonaligai terület 2018 végén került Lölőke és a miniszterelnök vejének ragadós mancsába. 

Egyébként már sok családot itt üdültetnek, hogy jó helyre kerüljön a közpénz, az Erzsébet-program nyerteseit is ide küldik, akik közül már többen panaszkodtak, hogy a nyaralással járó ellátás kritikán aluli, a vendéglátás jó részét diákmunkások végzik, a szálloda állapota pedig enyhén szólva sem kielégítő.