Mert megoldották: Ma épp egy 85 éves nénit lakoltatnak ki a lányával együtt Gyálon

2006 óta élnek a településen, egy devizahitelből vásárolt ingatlanban. Az eredetileg 10 millió forintos hitel törlesztőrészlete néhány év alatt a háromszorosára nőtt. Mert a Fidesz megoldotta a devizahitelek problémáját.

H. Ágnest és 85  éves édesanyját az ügy jelenlegi állása szerint 2019. július 31-én – vagyis ma – lakoltatják ki a gyáli otthonukból.

Noha Ágnesnek van munkahelye, a magánbérleti szektorban az elmúlt években lezajlott szélsőséges mértékű lakbér-emelkedés miatt erősen kérdéses, hogy találnak-e megfizethető lakhatást – főleg úgy, hogy jövedelmük végrehajtás alatt van – írja A Város Mindenkié blogja.

A szervezet az önkormányzat felelősségét is feszegeti az üggyel kapcsolatban, például hogy mit tettek az ellen, hogy a család hajléktalanná váljon.

Egyelőre semmit.

Talán sokan emlékeznek, májusban egy 9 gyerekes zsámboki család kért segítséget közvetlenül Orbántól, mivel - bár a Fidesz ugye megoldotta a devizaproblémát - éppen kilakoltatásra vártak. A kormányfő nevében a Levelezési Osztály válaszolt: nem segíthetnek, de azért minden jót!

Aztán szintén májusban a kormánypárti képviselők bojkottja miatt elmaradt az egyre súlyosbodó lakhatási válság miatt összehívott rendkívüli parlamenti ülés.

Mintegy két héttel ezelőtt a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara adatai alapján pedig kiderült, hogy áprilisban és májusban összesen 904 alkalommal került sor az országban végrehajtási cselekményre.

A múlt héten elárverezték annak a tiszaújvárosi anyukának a lakását, aki azért nem tudta fizetni a hitelét, mert letépte a karját egy rossz tésztagép és nem tudott dolgozni.

Orbánisztán, 2019. Az elmúltnyolcévet követő elmúltkilencév után.