Segítünk megérteni, hogy vezeti félre Önt a kormány!

Segítünk megérteni, hogy vezeti félre Önt a kormány!
Fotó: pixabay.com

Április 7-én az Országgyűlés elé terjesztettek egy törvényjavaslatot, ami megbélyegezné a civil szervezeteket. Nem az a baj a Fidesz által a civilek ellen agitációs és propaganda (agit-prop) céllal, a huncutságokról a figyelmet elterelni hivatott támadással, amit az orosz és izraeli mintát utánzó új civil törvény követ el, hogy korlátozza a nonprofit, azaz nem kormányzati szervezeteket, hanem az, hogy teljesen beszántja ezt a szektort.

A jogszabály szerintünk azzal fenyeget mindenkit, aki nem a fideszes kijárókon keresztül akar közcélú feladataihoz forráshoz jutni – és ez az uniós pénzekre is vonatkozik –, önkénteskedni vagy támogatni, hogy még munkahelye sem lesz. A TAO-val trükközőket, a sportegyesületeket, a pártalapítványt és a nekik kedves egyházakat kihagyták – de ez apró tétel ahhoz a helyrehozhatatlan kárhoz képest, amivel a magyar vidék szembesülhet.

Démonizálás orosz és izraeli sormintával, Fideszül

Orbán Viktorral felmosták a padlót Brüsszelben, és bár a közös – azaz konzervatív, szociáldemokrata és liberális - európai értékek ellen indított támadását számon kérők említették a civil szervezetek lerohanását is, kevés szó hangzott el arról, miért baj ez. A civilek, angolul nem kormányzati szervezetek, non-governmental organization, NGO -k mi magunk vagyunk. A bélyeggyűjtő szakkor, a dalkör, a szomszédoknak levest hordó barátok, a drogosoknak, hajléktalanoknak segítők – és persze vannak olyan nagy és professzionális szervezetek is, amelyek szinte üzemszerűen működnek. Ami közös bennük: nem a politika, a kormányzat és nem a gazdasági élet szereplőinek szempontjai szerint élnek, döntenek, cselekednek – innen a nemzetközi terminológiában elterjedt név, az NGO. Ezt jól jegyezzük meg, hiszen gyakran találkozunk majd vele. A Fidesz ugyanis saját kommunikációjában elkezdte e szóra cserélni a „civilt” – kutatásaikból ugyanis rájöttek arra, hogy a választók szimpatizálnak a civilekkel, s a laikusok által nem ismert szót, NGO, elkezdték a démonizálás eszközeként alkalmazni.

Az orosz és izraeli mintára készült törvénymódosítás lényege roppant egyszerű. Fideszül: nemzetbiztonsági okokra és Magyarország szuverenitásának védelmére hivatkozva az évente 7,2 millió forintnál nagyobb külföldi támogatást elnyerő civil szervezetek kötelesek bejelenteni külföldről támogatott szervezetté válásukat a bíróságon, majd pedig honlapjukon és minden általuk kiadott sajtótermékben, kiadványban fel kell tüntetniük, hogy e törvény alapján külföldről támogatott szervezetnek minősülnek. Egyébként törlik őket.

Csak rajtuk keresztül lehetne

Magyarul is elmondjuk, s ehhez a CEU-ellenes törvény miatt kitört tüntetésekkel egy időben elkezdődött egyetemi vitaklubokban elhangzottakat, köztük a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa, Léderer András összefoglalóját is felhasználjuk.

Bárki, aki külföldről pályázati forráshoz, például uniós pénzhez jut úgy, hogy nem a kormányzati kijárókon keresztül teszi ezt, felkerül erre a listára. Aki felkerül, annak minden támogatóját „külföldi ügynöknek" címezve publikálják -  ha 1(!) forinttal is támogatta!  Ezen támogatók ezt követően nulla (zéró, helypótló, a szám, amivel értelmetlen osztani) eséllyel pályáznak állami, önkormányzati, egyéb közállásra e bilog miatt. Történne ez úgy, hogy 2020 után lényegében megszűnik a ma működő, az előcsatlakozási időszakra jellemző uniós rendszer, amely szerint a nemzetállami kormányzat osztja tovább az uniós pénzeket. Nem, nem lesz kevesebb pénz, ezzel is hazudnak a fideszes agit-proposok, csak nem rajtuk keresztül, hanem alapvetően közvetlenül Brüsszeltől lehet pénzhez jutni! Sokkal többhöz akár, de pályázatokkal és lényegében csak onnan – ami az országnak, a nemzetnek, a polgároknak jó, nagyon jó, az új állampártnak viszont nem.

Magukat kihagyják

Az igazi indítékokra rámutat az is, hogy a Fidesz kiket, miket venne ki a szabályozás alól. Például saját pártalapítványát, amelyik eurómilliókat kap az Európai Néppárttól -  s így rögtön érthető a látványos gazsulálás is, hogy ne zárják ki onnan őket. Nyilván eszükbe sincs egy visegrádi (V4) frakciót komolyan elképzelni, ahogy a fideszes bértollnokok sugalmazzák. Ha lenne egy ilyen frakció, annak a címerén nem is lehetne más, mint négy sovány tehén, ami egymást feji.

A jogszabálymódosítás nem vonatkozna a sportegyesületekre sem. Ez az a terület – mondta el kérdésünkre több, neve elhallgatását kérő szakértő –, ahol ma forint százmilliárdok fordulnak meg a társasági adóból (TAO) leírható támogatások révén. S ha valaki a mai magyar maffiát keresi, ne az olaj körül tegye azt.

Hűbéresek és cselédek -  a vidék most esik el

A jogszabály, amely a jelek szerint komoly nemzetközi ellenállást vált majd ki – nem utolsó sorban azért, mert az unió egyik alapelve a tőke szabad áramlása, azaz abban semmi kivetni, megbélyegezni való nincs, ha valaki külföldről nyer pályázatot, ha egyébként törvényesen működik –, nem a nagy civil szervezeteket hozza majd nehéz helyzetbe. Ma vidéken már alig találni olyan nonprofit szervezetet, amelyet ne szállt volna meg valami helyi erős ember vagy ne a helyi politikustól függne, s a falunapoknál, asszonykórusnál, szalagátvágásnál, fontosabb ügyek mentén szerveződne.

Mindeközben pedig a legfőbb kérdés, hogy mindazon ügyeket, amelyeket a civilek visznek - korrupció és családon belüli erőszak elleni harc, jogsegély, esélyegyenlőség, hajléktalanok és szegények támogatása, hogy csak párat említsünk –, miért nem az állam viszi, pedig az adókat erre és nem talpasaik urizálására és néphülyítésre fizetjük – fogalmaz egy elemző facebookos posztjában.