Miről (nem) álmodik a lány? Úgy tűnik, Vajna Tímeát csak egy dolog érdekli

Szegénynek át kell szerveznie az életét most, hogy már nincs mellette Andy, aki eltartotta.

Timike az a személy, akinek szánalmas alakításai kapcsán (legalábbis a gondolkodó emberek, akik nem dőlnek be annak a nem túlságosan erős színészi produkciónak, amit az „üzletasszony” mondjuk a gyomorforgató TV2 műsorában, a gyomorforgató Gönczi vezénylésével nyújtott) nehezen dönti el az ember, hogy sírjon vagy inkább nevessen. A gyászoló özvegy a méltán híres HOT! magazinnak beszélt arról a napokban, hogy

Minden nagyon nehéz, de arra megtanított ez a kemény időszak, hogy tudjam értékelni a pénzt. Eddig megvásárolhattam a századik fekete táskát, most viszont meggondolom, hogy mire költök.

Tartok attól, hogy senki sem fog úgy szeretni, mint Andy, és csak a feltételezett örökség miatt közelednének hozzám. És attól is félek, hogy egy csóróba, például egy zenészbe szeretek bele. Én nem akarok eltartani férfit.

- tárta elénk miről álmodik, vagy inkább miről nem a lány. Legalábbis a hozzá hasonlóak.

Vajon, ha Timikének valaki megpróbálná elmagyarázni, hogy az életben egyáltalán nem minden a pénz, hány percig röhögne hangosan?

Nyugi, Timi, te soha nem fogsz „csóróba” beleszeretni, hiszen vannak olyanok, akik elsőre mondjuk egy férfi arcát, vagy éppen kezeit nézik meg, de sok olyan nő is van, aki kizárólag a belső értékekre fókuszál. Na meg akadnak olyanok is, akik azonnal, kizárólag a zsebekre, és azok tartalmára.

Borítókép: Instagram/timeavajna