A zsáner típus, akit az összes amerikai gimis filmben szerepeltettek, mert jókat lehetett sírni a vállán
Egy évvel ismét öregebbek lettünk... Oh, a közhelyhatározó első számú cikkelye is lehetne a bevezetőnek szánt mondat, de mégis, ha a Sziget Fesztiválról beszélünk, azért akkora hibába talán nem esünk, hogy csak mint egy közhelyt puffogtassuk az évszámokat.
Már az is egy csoda egyáltalán, hogy ez a fesztivál ennyi évet megért. Az pedig csak a hab a tortán, hogy a számtalan díjat begyűjtő jamboree néhány éve még nyereséges is lett, sőt a NER sem kebelezte be. Nagy dolgok ezek, higgyék el!
Önmagában nekem is a 24. Szigetem az idei, s bevallom, minden bajával együtt szeretem. Olyan európai. Nem kötnek kutyákat a fesztiválozók az autók mögé, nincsenek balhék, a politika is csak a VIP-ben képviselteti magát. Olyan nyugodt minden, elvétve idegen szavakat is hallani, olyanokat mint pl. a „thanks”, „please”, a „can i have”, vagy a „bitte”... Szóval, egész szerethető az egész hepaj. Idén a headliner pedig a Foo Fighters mellett Ed Sheeran lett, ami a fesztivál összes egyéb fellépőit nézve nem túl erős felhozatal, de azért elég innovatív.
Sheeran korunk dalszerzője. Legalább is a díjait nézve, vagy azt a hype-ot, ami övezi. Sheeran, mint egy üstökös úgy robbant be a brit zenei közéletbe. Aztán meghódította az egész világot. Talán van is miért őt ajnározni, az utóbbi évek zenei felhozatalát nézve, személyében legalább egy olyan figuráról beszélhetünk, aki egy hagyományosnak mondható akusztikus hangszert is meg tud szólaltatni. S nem is akárhogy játszik rajta. Az is biztos, hogy baromira érzi, mi kell a sikerhez. Mondjuk, például érzelmek. Amik lehetőleg túl is csordulhatnak egy-egy dalban. Sírjon a fehérnép! Úgy a jó! Hisz az efajta kobzos, mint Sheeran, amúgy sem a külsejével hódítja meg a gyengébbik nemet.
Ahogy a Youtube-videóit néztem, nők milliói éneklik, könnyes szemmel a dalait. Pedig zenéit tekintve talán kicsit jobb pl, mint James Blunt, persze sokkal rosszabb, mint a Beatles, de azért ő az a tipikus szomszéd srác forma, akinek el lehet mondani, hogy az élsportoló bátyjába szerelmes a fél redneckfalva. Az a balek, zsáner típus, akit az összes amerikai gimis filmben szerepeltettek, mert jókat lehetett sírni a vállán... Nekem mindig a Pumukli ugrik be vele kapcsolatban. Tudják, ő volt Éder mester kedvenc haverja, akit oly sokszor látott az öreg szaki, miután csontra beállt a faragasztótól az ácsműhelyében.
Egyébként Sheerant a zenei pályafutása mellett láthattuk nemrég egy nagyjátékfilmben is. Anglia egyik üdvöskéjének – alias Danny Boylenak – a vígjátékában, a Yesterdayben, amiben önmagát alakította, nem is rosszul.
Visszatérve Sheeran koncertjére, a brutális tömeget figyelve és tanulva a néhány éve majdnem tragédiába fulladó Rihanna-koncert után, csak a nagyszínpad szélére állva próbáltam megfejteni azt a jelenséget, amit úgy hívunk: Ed Sheeran. Ez nem volt egyszerű feladat, hiszen az egy szál gitárral előadott közepesen erős dalok nem sok érzelmet váltottak ki belőlem, mondom úgy, hogy nyilván nem is nekem szólnak a szerzeményei. Valamifajta fura, számomra érthetetlen tömegpszichózis övezi Sheeran munkásságát. Persze nagyjából meghatározható, kikre targetálják a menedzserei. Gondolom, azokra a csajokra, akik egyébként sosem állnának szóba Sheerannel, ellenben vágynak valami baromi romantikus dologra. Persze ez egy paradoxon. De hogy a Romana, a Júlia és a Tiffany-könyvek titokzatos sármőrein, esetleg a Berki Krisztiánok izmain edződött, de a VIP-ben Sheeran-dalokra könnyező hölgyek miért tapossák egymást majdnem halálra Ed-dalait hallgatva, azt elképzelni sem tudom...
A koncert alatt végig azon gondolkodtam, hogy ez a srác 20-30 évvel ezelőtt, hogyan tudott volna labdába rúgni, mondjuk olyan előadók mellett, mint Springsteen, Bryan Adams vagy akár Morrissey. De nem leszek igazságtalan. Hiszen még mindig többet tett le az asztalra, mint bármelyik - a Szigeten is fellépő - laptop dj. Nem fanyalgok, valószínűleg a 21. században ennél többet kihozni egy mainstream előadóból nem lehet. Nem is feltétlenül kell. Az irdatlan tömeget leszámítva a hangulatra nem lehetett panasz. De Sheeran koncertje zenei élményként maximum a 10/4-et érdemli.