Családok éve Orbánisztánban: Kósa „1300 milliárd” Lajos és felesége az „apróért” is lehajolnak

Az ember, aki tényleg csak ebben az országban létezhet ilyen pozícióban és formában, egyszerűen nem tud hibázni.

A Tocó-Pece Kft. ellen végelszámolás indult, a tulajdonosok az eljárás megindulása előtt azonban még gyorsan kivettek 50 milliót a cégből. Ez az a vállalkozás, amit még 2014-ben alapított Fiák István ügyvéd. Ő a Kósa által vezetett Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnökségi tagja és többek között azokban az ügyekben is eljárt, amikor a fideszes politikus „nem stróman” anyukájához került egy sertéstelep, de akkor is intézkedett, amikor hirtelen felbukkant a csengeri örökösnő, aki Kósa Lalit 1300 milliárdos örökséggel kereste meg. :-D :-D :-D

Nem, ez nem egy gyenge szappanopera, ez a kőkemény magyar, vagy inkább fideszes valóság.

Na, már most, az ügyvéd úr, még 2017 tavaszán eladta az addig semmiféle üzleti tevékenységet nem végző, ám 139 milliósra feltőkésített céget névértéken csekély 6 milliócskáért Kósa szintén nem stróman feleségének. Akkor Hadházy a több mint gyanús ügylet miatt feljelentést is tett, egészen váratlanul azonban a Központi Nyomozó Főügyészség - ahogyan az lenni szokott - nem találta korrupciógyanúsnak a cég megvásárlása.

A jelek szerint, ha pénzügyekről van szó, jól kijön a feleségével a nagy menekülő, a szavakkal hadilábon álló, egy ország által körbe röhögött kupakos Laller.