Felpörgette agymosottaknak szóló kampányát az Orbán-média

Egy névtelen cikkíróval közölte egy névtelen levélíró, hogy a momentumos Donáthék családi vállalkozásban űzik a zaklatást. A kormánypárti, humánumot vesztett biorobotokat alkalmazó orbánnyalonc média kampányüzemmódba kapcsolt. Mondhatnánk, hogy mesterséges intelligencia gyártja a cikkeket, de az intelligencia jele soha nem volt látható.

Már írtunk róla egy héttel ezelőtt, hogy a fluffermédiánál október közeledtével izzították az okádéklejárató-üzemmódot, ez pedig azt is eredményezte, hogy megírták: "a Tények információ szerint (!) zaklathatott a szocialista lelkész, a momentumos Donáth Anna apja".

Nos, a jelek szerint ez az infó nem szakította át a befogadó gyépés szavazók kettő agysejtje között feszülő célszalagot, a kellő agymosó hatás elmaradt. Ezért aztán a biorobotok új programkódot kaptak: meg kellett írniuk, hogy nem ám hogy csak Donáth László zaklatja a nőket, hanem Donáth Anna is. Mit nőket! Kiskorú lányokat!

Levelet írt a Ripostnak szerkesztőségének egy húszéves diáklány, aki 2 évvel ezelőtt az érettségihez szükséges önkéntes közmunkára jelentkezett a szeretetotthonba. Részletesen leírta, hogy már a kezdet kezdetén megdöbbentő jelenségekkel találkozott, majd ő maga is zaklatás áldozata lett - írta meg az újságnak hazudott Ripost nevű képződmény.

Donáth Anna természetesen mindent cáfolt és perel, bár ez az Orbán-seggevége szerkesztőségeknek csúfolt propagandagyárakat nem szokta érdekelni.

Korábban azt hittem, Vona Gábor és az őt vádoló transzvesztita úr történeténél vadabbat már nem tud felböffenteni a kormánypárti propaganda, de tévedtem. Egyszer szívesen meghallgatnám, mi az oka annak, hogy e szerkesztőségek tagjai sem a kórházak életveszélyes állapotát, sem a bődületes korrupciót, sem a borzasztó elvándorlást »nem veszik észre«, ellenben van idejük és ihletük kedvenc internetes pornóvideóikat és engem, a Momentum alelnökét egy cikknek hazudott konfabulációban összekombinálni - reagált a Momentum EP-képviselője.

A történtekre Vona Gábor is talált egy frappáns hasonlatot annak ellenére, hogy szavakat is nehéz:

Nekünk pedig valójában csak egyetlen dolog jutott eszünkbe mindezzel kapcsolatban.

Levelet írt a Zsúrpubi szerkesztőségének egy húszéves diáklány, aki szerint Orbán egy geci. Tehát, ez immár tényként kezelendő.