Mi lenne, ha Orbán is megtenné azt, amit Erdogan, és egyszerűen leváltaná a demokratikus úton megválasztott ellenzéki polgármestereket?

Bizony a példakép, a haver már megcsinálta. Sőt, a hét első napján 418 embert vettek őrizetbe Törökországban, ők egyaránt a HDP, vagyis a kurd ellenzéki párt tagjai. Köztük volt Diyarbakir, Mardin és Van, a kurd többségű települések főpolgármesterei is, őket azonnal megfosztották posztjuktól, helyükre pedig a diktátor már be is iktatta saját embereit. Szép munka!

Erdogan a 2016-os, sikertelen katonai puccsot követően jogot szerzett arra is, hogy a parlament belegyezése nélkül távolítsa el az olyan politikusokat, akik számára „nem szimpatikusak”.

A kurdok pártja sínylette meg ezt leginkább, a HDP (Népek Demokratikus Pártja), ugyanis 10 tartomány, 3 megyei jogú város és további 80 település HDP-s vezetőjét távolították el úgy, hogy a helyükre a korábban már újságírókat és tudósokat is bebörtönző Erdogan - természetesen egyáltalán nem független - embereit nevezték ki.

Tavasszal egyébként a kurd városok zömében végre szavazhattak arról, hogy ki legyen a vezetőjük, a török elnök már ekkor kijelentette egy beszéde során, hogy ezt nyugodtan megtehetik, de ha olyan ember kerül hatalomra, aki neki nem tetszik, azt azonnal el fogja távolítani hivatalából.

(Egyébként emlékeztek még arra, amikor Lázár nem is olyan régen kifejtette, hogy aki "velünk van, annak lesz munkája?")

Nem valószínű azonban, hogy fenti események erős és büszke hazánkban is megtörténnének, akár most ősszel, no, nem azért, mert Orbán és sleppje nem lenne rá képes, hanem egyszerűen azért, mert nagy valószínűséggel nem lesz erre szükségük. A szavazóknak szánt ezresek és a sörök ugyanis már bizonyára be vannak készítve, és ha még ez sem lenne elég, még mindig ott a zsebre vágott T-Systems, ezek pedig talán nem olyan látványos, de éppen olyan hatásos ütőkártyák a zsebben, sőt…