Baloldali bandaháború - Ki buktatja meg az orbánizmus rendszerét?

Baloldali bandaháború - Ki buktatja meg az orbánizmus rendszerét?

Az MSZP nem kér Gyurcsányból. A DK-tábor a szocialistákból. A baloldalon Gyurcsány Ferenc és az MSZP 2018-ban a jelek szerint külön csatát vív majd. Kire vár így a kormányváltás?

Felszínre buktak a baloldali összefogást akadályozó konfliktusok. Az MSZP nem kér Gyurcsányból, az Együtt Botkából, a MoMa a szocialistákból. Bár Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje az Orbán-kormány megdöntését ígérte hétvégi beszédében, egyértelművé vált, hogy 2018-ban valójában nem a Fidesszel, hanem Gyurcsány Ferenccel viaskodnak majd.

Új esély!

Sokféleképpen értelmezhető üzenettel állt a hétvégén párttársai és a baloldali tábor elé az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Botka László. Az Új esély! kódolható úgy is, hogy az orbánizmusnál már az MSZP is jobb lenne az országnak, főleg úgy, ha önkritikát gyakorol a 2002 és 2010 között elkövetett hibái miatt.

Botka László beszédéből mégsem a kormányváltás ígérete, ami ébredésre késztette a baloldali szimpatizánsokat. A miniszterelnök-jelöltnek azok a kijelentései váltottak ki felzúdulást, melyeket az MSZP-nek valójában az őszödi beszéd elhangzásakor, vagy legkésőbb annak nyilvánosságra kerülésekor ki kellett volna mondania, majd megcselekednie: Gyurcsánynak nincs helye a baloldalon. Az Új esély! jelmondat így azt (is) jelenti, hogy az MSZP a 2014-es választásokkal szemben, jövőre, Gyurcsány kizárásával kér támogatást a választóktól.

A baloldali tábor derékhadának - amely összefogást remélt -, felzúdulását Botka cseppet sem tudta tompítani azzal, hogy a miniszterelnök-jelölt szerint Gyurcsány mellett Orbánnak is távoznia kell a közéletből.

„Magyarországon csak akkor jön el a konszolidáció és a béke ideje, ha az ország két legmegosztóbb politikusa, a bal- és a jobboldal gyűlölve szeretett ikonjai végre kikerülnek a politika szentélyéből!”

Kiköpték

Mind Orbánnak, mind Gyurcsánynak rajongói vannak, nem pusztán szavazói. Botka a DK elnökének ekézésével magára haragította ezeket a fanatikusokat; ez a kör a szocialisták számításának megfelelően reagált. Gyurcsány viszont felismerte a szocialisták szándékát. Az MSZP-sek csak abban látják a menekülési utat, a túlélés esélyét, ha 11 év után lenyelhetetlennek tűnő egykori miniszterelnöküket a fulladásos halál beállta előtt, inkább kiköpik. Az összefogást sürgetők viszont inkább leköpésként értékelik ezt a lépést. Facebook-oldalán Gyurcsány a saját támogatóit is meglepte, amikor a következőképpen reagált az MSZP-s politikus kijelentéseire:

„A választók eldöntik, hogy kinek van helye a demokratikus magyar közéletben. Én, választóként Botkának is helyet adnék. Sőt, sok sikert kívánok neki.”

Gyurcsány ezzel a mondatával megpróbál kimenekülni abból a helyzetből, melybe most Botka és az MSZP megpróbálja belehelyezni. „Botkának is helyet adnék”, miközben Botka nem ad nekem helyet a demokratikus közéletben, a nagy baloldali összefogásban, amit a választóik várnak, elvárnak - így lehetne befejezni a gyurcsányi gondolatmenetet.

Kibuktak a DK-sok

Gyurcsány követői nem értik, mire ez a finomkodó válasz a Demokratikus Koalíció frissen megválasztott elnökétől. Nem lehet más célja, ha tovább akar küzdeni a baloldal vezető pozíciójáért - és miért ne tenné -, mint az, hogy úgy állítsa be személyét, mint akit a szocialisták zártak ki az Orbán leváltásához szükséges nagy baloldali szövetségből. Holott az MSZP-ből való kiválása óta dúl a háború közte és az MSZP között a térfél politikai vezető szerepéért.

GYF2
Árokbetemetés

Divattá vált mostanság az árkok betemetése a politikában. A jelek szerint az MSZP is lapátot ragadna, csak az elmúlt három évtized gyakorlatán fordítanának egy jó nagyot, és már nem kifelé, hanem befelé hánynák a földet a Fidesszel közösen kiásott szakadékba.

„Mindenki egyformán értékes tagja a nemzetnek, szavazzon bármelyik pártra, valljon bármilyen világnézetet, tartozzon bármelyik kisebbséghez vagy többséghez.”

Érdekes kettőssége ez Botka beszédének. Miközben kirekeszti Gyurcsányt és Orbánt (és velük együtt fanatikus követőiket) a politikából, mindenkit egyformán értékesnek nevez. A békülékenységet persze nehéz komolyan venni, hiszen 2002-ben Ron Werber kampányfőnök alkalmazásával ízelítőt kaphatott jobb- és baloldal abból, milyen egy profin szerkesztett negatív kampány. A Fidesz pedig ezt az utat folytatta, amikor 2010-től tanácsadóként foglalkoztatta a lejárató politikai hadjáratok másik két nagymesterét: Arthur Finkelsteint és George Birnbaumot.

Önkritika

„A jobboldali populizmus részben a gyenge és tehetségtelen baloldali kormányzás terméke. Másrészt, hogy csak az állhat ki a választók elé hiteles programmal 2018-ban, aki levonta ezt a következtetést is az elmúlt több mint két és fél évtized, legfőképp pedig a 2002 és 2010 közötti baloldali-liberális kormányzás balfogásaiból. Aki a választók szemébe hazudott, az tehertétel a baloldalnak, és érdemes visszavonulót fújnia.”

E kitétel miatt Botka a DK-n kívül sajátjaival szemben is frontot nyitott. A Gyurcsány-párt mellett a szocialisták köreiben is megfogalmazódott, hogy Botka ezzel a súlyos kijelentésével hiteltelenné vált, hiszen 2006 októberében ő maga is támogatta, hogy a kormány a helyén maradjon, miután Gyurcsány bizalmi szavazást kért. Sőt, országgyűlési képviselőként, a törvényhozás tagjaként, a kormányzó párt politikusaként maga is részese volt azoknak a súlyos döntéseknek, amelyek miatt a Fidesz ma is visszamutogathat a szocialistákra.

 

Botka ígéretei

  • Skandináv mintára bevezetnék, hogy mindenki adóbevallása nyilvános és megismerhető legyen.
  • Az állami közbeszerzésen indulókat vagyonnyilatkozat-tételre köteleznék.
  • Különadót vetnének ki a százmilliós villák és több tízmilliós autók tulajdonosaira.
  • Felvetették a feltétel nélküli családi alapjövedelem bevezetésének lehetőségét.

 

Veszélyes játszma

Botka elvállalta a szerepet, amit több mint egy évtizede senki sem akart: megpróbálja gyurcsánytalanítani az MSZP-t, majd idővel a baloldalt. Miközben ő a leginkább megosztónak tartott politikus gyengítésén dolgozik, a táboron belül önmaga is megosztóvá vált. A vérmesebb balos szavazók a Gyurcsány-ellenes mondatait az Orbánnal kötött paktum részének tekintik.

Ami Botka számára nagyobb gondot okozhat, az az, hogy az MSZP-n belül is vannak, akik úgy tekintenek rá, mint egy rosszul programozott terminátorra, aki sajátjaira támad az ellenség helyett. Elvitatják a jogát olyan súlyú dolog kimondására, miszerint Gyurcsány nélkül vágnak neki a választási felkészüléseknek, önjelölt miniszterelnök-jelöltnek tartják, hiszen eddig csak az MSZP elnökségének támogatását bírja, a kongresszusét nem. Ráadásul mostani beszéde, valamint az elmúlt hetek történései alapján mind többen Botkát okolják amiatt, hogy kútba esni látszik a szavazók által remélt nagy összefogás Orbán ellen.

Magukra maradnak? (Fotó: MTI/Soós Lajos)
Magukra maradnak? (Fotó: MTI/Soós Lajos)

 

Az LMP Botka megkeresésére úgy reagált, hogy nem tárgyal az együttműködésről, a Párbeszéd programlopással vádolja a szocialisták miniszterelnök-jelöltjét, Bokros Lajosék MoMá-ja sem közösködne már. Az Együtt pedig egészen odáig ment, hogy jelezték: Botkának már a személye sem elfogadható számukra. A DK-t Gyurcsány verbális likvidálásával tántorították el az összefogástól. Az előválasztások kudarcát a kisebb pártok a DK és az MSZP háborúskodásának tudják be, valamint annak, hogy elitista politikát folytatnak, és nem szeretnék, ha a kisebb és újabb pártok is beleszólnának a helyek elosztásába.

A felháborodás kapcsán most mérlegelheti az MSZP vezetése, mikor veszít kevesebbet: ha végigviszi a tervét és megméreti magát a szocialista párt - a jelek szerint komolyabb szövetséges nélkül - Botkával 2018-ban, vagy ha kihátrál Botka mögül és megpróbálja ismét tárgyalóasztalhoz ültetni a sértődött balos pártokat. Bármelyik útra is lépnek, a 2018-as választás tétje az MSZP számára - legalábbis politikájukkal a választók felé ezt üzenik-, nem az Orbán-kormány megdöntése, hanem továbbra is Gyurcsány Ferenc legyőzése. A baloldal előválasztási küzdelme jelen állás szerint maga az országgyűlési választás lesz. Így, az orbánizmus rendszerének lebontásához a szavazópolgároknak más szövetségest kell keresniük.

 

A Párbeszéd buktáról beszél

Belépési nyilatkozatot küld Botka Lászlónak a Párbeszéd - írta közleményében a párt. Úgy érzik, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje a Szabad Sajtó Alapítvány rendezvényén a Párbeszéd Mindenki számít című programját kívánja ismertetni, ami viszont szerintük alapvetően az ő programjuk lekoppintása. A plagizált pontok a vagyon- és oligarchaadó, az alapjövedelem bevezetése. Bár a Párbeszéd kezdeményezte az egyeztetéseket az előválasztásokról, mégis kiszálltak, mert szerintük a DK és az MSZP nem nyitott a tárgyalásokra. Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke az ATV-n azt mondta: „Ha az lesz, hogy majd a nagypártok megint megmondják, mi legyen, akkor megint az lesz, mint 2014-ben, egy óriási nagy bukta. Meg kell újítani a politikát, ha ebben nem partnerek a régi pártok, akkor új erők irányába kell fordulni.” 

 

 
Jól időzített a Századvég
Botka évértékelője előtt hozta nyilvánosságra a kormányhoz közelálló Századvég a felmérését, mely szerint Botka László végzett Orbán Viktor mögött a második helyen, amikor azt vizsgálták, a magyarok kit látnának a legszívesebben a miniszterelnöki székben.
 

 

(Nyitókép: MTI/Mohai Balázs; kommentfotó: Facebook/Gyurcsány Ferenc)